Nincs ám tik-tokozás!

2024.09.05. 14:20

Kütyütörvény: ezt mondták a szülők a telefonok összegyűjtésére +videó

A korlátozott iskolai okoseszköz-használat pró és kontra markáns véleményeket váltott ki az ország szülő- és diáktársadalmában. Olvasóink is elmondták álláspontjaikat a kütyük iskolai begyűjtésére vonatkozóan.

Feleki Marietta

Az iskolakezdés az ország diákjainak és tanárainak nem csak a tankönyvek kiosztásából, órarend összerakásából állt, hanem az okoseszközök reggeli begyűjtéséből, majd délutáni visszaadásából is. Életbe lépett ugyanis a „kütyürendelet”, amely korlátozza az okoseszközök iskolában történő használatát. Elég szigorúan.

A kütyü használatának szogírtása pro és contra érveket is hozott
A kütyü használatának szogírtása pró és kontra érveket is hozott
Forrás:  Shutterstock

A törvény szerint ugyanis minden diáknak le kell adnia az iskolába belépve okoseszközét:

  • okosórát
  • telefont
  • tabletet
  • laptopot. 

Napközben „önszorgalomból” nem használhatnak a diákok okoseszközt, csak akkor, ha a tanár - előzetes engedéllyel - beépíti az eszköz használatot az órába. Persze kivétel itt is van: akinek egészségügyi okkal kell a kütyü, annál engedéllyel napközben is nála lehet.

Az iskolákban egyébként eddig sem lehetett a tanórán kütyüzni, erről az iskolák házirendje rendelkezett. Aki megszegte, beírást kapott. 

Kütyüügy: pró és kontra vélemények, trükköző diákok

A rendelet életbe lépését megelőzően szélsőséges vélemények repkedtek a közösségi oldalak komment-folyamaiban a szabályról. Sokan azt mondták: korlátozzák a gyerek szabadságát, nem tudja utolérni gyerekét napközben a szülő. Míg mások épp ellenkezőleg: be sem engednék a a suliba az okoseszközöket. 

A fiatal korosztály szerint pedig többféleképpen is megkerülhető a szabály, ilyen-olyan trükkökkel. Volt, aki a táskában hagyott telefonra biztatott, többen azt írták, régi típusú telefont fognak bevinni az értékes helyett. Sokan attól tartanak ugyanis, hogy a leadott eszközök megsérülnek, vagy összekeverednek és ezáltal más viszi el a jogos tulajdonos helyett.

A Kemma.hu Facebook-oldalán is megkérdeztük olvasóinkat: hogyan oldották meg gyerekük iskolájában eszközgyűjtést. A legtöbb komment arról szólt, hogy egyetértenek a korlátozással a szülők. 

Gyermekeim iskolájában ez nem újdonság, már így működött tavaly is  reggel le az osztályfőnöknek, suli végeztével megkapják. Csak most, hogy “kötelező” lett, hápognak az emberek

– írta az egyik kommentelő. 

Egy másik hozzászóló még élesebben érvelt:

Én nem tudom, hogy ezzel miért kell foglalkozni! Meztelenül sem lehet suliba menni,ha valakinek nem tetszik a törvény, válasszon másik iskolát, vagy országot, szerintem nagyon sok országban hasonlóak a szabályok!

Volt azonban, aki úgy vélekedett, nem kell elvenni a diáktól, hanem elég, ha a nebuló csak kikapcsolt állapotban a táskájában tartja az eszközt. 

A többség támogatja a korlátozást

A témával kapcsolatban egyébként a Szent István Intézet a Nézőpont Intézet által végzett közvélemény-kutatást, amelynek eredményét még augusztusban hozták nyilvánosságra.

A magyarok túlnyomó többsége támogatja az okostelefonok kitiltását az iskolákból, 85 százalékuk egyetért a mobiltelefon-használatot korlátozó kormányrendelettel – állapította meg a Szent István Intézet megrendelésére készült felmérés.

A Nézőpont Intézet által ezer ember megkérdezésével végzett reprezentatív kutatás azt mérte fel, hogy a felnőtt magyar lakosság mennyire érzi problémásnak a fiatalok okoseszköz-használatát, illetve mennyire értenek egyet az új kormányrendelettel.

A válaszadók 65 százaléka szerint elsősorban szórakozásra használják a gyerekek az okostelefont; 21 százalék jelölte meg az információszerzést, 9 százalék a kapcsolattartást.

Széf az iskolában? Elég a doboz is

Az esztergomi tankerület igazgatója, Muszela Szabolcs tájékoztatása szerint a tankerülethez tartozó összes iskolában meg tudták oldani az okoseszközök elzárását. 

Úgy tudjuk, az egyik esztergomi iskolában például névreszóló borítékba teszik az eszközöket, és így gyűjtik osztályonként egy lezárt dobozba. Arról nem tudunk, hogy például biztonsági széfet szerzett-e be valamelyik intézmény a tankerületben a sokszor nagyértékű eszközök tárolására.

A Prímási Iskolaközpont igazgatója, Sancho Ramon kiemelte: a kezei alá tartozó két tagintézményben előkészültek a szeptemberi kezdésre: a bejárathoz készítettek lezárható szekrényeket.

– A gyerekek leadják a portán az eszközöket, ezeket az ott levő zárható szekrényekben, névre szólóan tároljuk, biztonságosan. Azt mondhatom, eddig gördülékenyen működik a rendszer – emelte ki. Mint hozzátette, bár a felsősök szinte 100 százaléka visz kütyüt a suliba, az alsósok még csak körülbelül egyharmada jár okoseszközzel.

– A kicsik közül azoknál van okoseszköz, akik egyedül jönnek iskolába majd mennek haza, illetve különórákra a városban – emelte ki Sancho Ramon. 

Az Árpád-házi Szent Erzsébet általános Iskola és Gimnázium igazgatóját még nem sikerült elérnünk a témában. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában