Volánbusz

2024.08.26. 17:15

Helyjegy-vásárlás a Volánbusznál: sorban állás nélkül is megoldható

A Volánbusz új helyjegy-rendszere több Komárom-Esztergom vármegyei járatot is érint. Utánajártunk, hogy vehetik meg az ingázók ezeket a tiketteket.

Kemma.hu

A legutóbb beszámoltunk róla, hogy átalakul a Volánbusz helyjegyrendszere, ahhoz kapcsolódóan, hogy a busztársaságot 2025 végéig teljesen összeolvasztják a MÁV-START Zrt.-vel. Az új rendszerben a mobilappban egységesen 300 forintba kerül majd a helyjegy, a MÁV honlapján pedig 285-be. A helyjegyek kapcsán most kicsit bővebben is írunk a rendszerről, amely több, Budapestre induló és oda érkező járatot már most is érint.

A Volánbusz új helyjegy-rendszere több Komárom-Esztergom vármegyei járatot is érint. Utánajártunk, hogy vehetik meg az ingázók ezeket a tiketteket.
Több módon is megváltható a helyjegy, és jelenleg nem kell minden járaton
Fotó: Rákóczy Ádám / Forrás: Kisalföld

Helyjegy jelenleg, mint írja a busztársaság, kizárólag azokra a Budapestről induló vagy oda érkező járatokra váltható, amelyek járatszáma 1010 és 1257 közötti (ez alól kivétel az 1120-as járatszám!). A járatszám megtalálható a Volánbusz honlapján, a MÁV appban, a jegy.mav.hu oldalon, a MÁV-START automatáinak jegyvásárlási felületén, az autóbuszok viszonylatkijelzőjén/viszonylatjelző tábláján, valamint az autóbusz-állomások és megállóhelyek tájékoztató kijelzőin, tábláin. Komárom-Esztergom vármegyébenkét járatot érint mindez.

Helyjegyváltási lehetőség a Komárom-Esztergom vármegyei járatokon:

  • 1254: Budapest-Bicske-Mór-Kisbér
  • 1257: Budapest-Oroszlány-Kisbér
    Azon járatok esetében, amelyek járatszáma nem négyjegyű vagy a négyjegyű járatszám nem 10-zel, 11-gyel vagy 12-vel kezdődik, az utazási lehetőségek nem változtak: a korábbiakhoz hasonlóan nincs szüksége és nincs is lehetősége helyjegy vásárlására az ingázóknak.

Hogyan váltsam meg a jegyem?

Fontos azonban tudni, hogy a lefoglalt ülőhelyet csak a járat indulási helyén tudják fenntartani. Amennyiben az utas nem jelenik meg a járat indulásakor, a helyét elfoglalhatják a helyjeggyel nem rendelkező utasok. Ha van férőhely, természetesen másik állomáson is fel lehet szállni.

A MÁV felületén

Mint a boon.hu is írja, A jegy.mav.hu  felületén a „Részletes keresés”-re kell kattintani, és a szűrők között be kell kapcsolni a „Helyfoglalással” opciót. Ha csak helyjegyet szeretne vásárolni, úgy a „Csak helyjegyet szeretnék” funkciót is be kell kapcsolni, majd a grafikus helyfoglalás segítségével kiválasztható a kívánt ülőhely. A jegy bemutatása ebben az esetben is csak a MÁV appon lehetséges, a digitális jegyet papíralapon bemutatni nincs lehetőség, az e-mailben küldött számla nem jogosít utazásra.

Az applikációban

MÁV appban a „Szolgáltatások” alatt a „Helyjegy 2. osztály”-t kell megjelölni; ha csak helyjegyet szeretne vásárolni valaki, mert van egyéb utazási jogosultsága vagy bérlete, úgy a „Keresési feltételek” menüpontban ki kell választani a „Csak helyjegyet szeretnék” opciót is. A „helytulajdonság választása” opció beállítását követően igény szerint lehet folyosó vagy ablak melletti helyjegyet foglalni. A helyjegy önmagában nem jogosít utazásra, az utasnak rendelkeznie kell jogszabályban rögzített (pl. 65 év feletti) utazási jogosultsággal vagy bérlettel, napijeggyel, avagy külön vásárolt menetjeggyel is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában