2024.07.20. 12:22
Kitüntették a tatai és tatabányai zsidóság elkötelezett kutatóját
Dr. Simonik Péter helytörténész, egyetemi docens rangos elismerést vehetett át Esztergomban. A kutató kiemelt figyelmet szentel a tatabányai, tatai témákra, a helyi zsidóság történetére.
A tatabányai, tatai zsidóság kutatója, a tatabányai dr. Simonik Péter, a Széchenyi Egyetem Szociális Tanulmányok és Szociológia Tanszék egyetemi docense, a Gyógypedagógia Tanszék megbízott tanszékvezetője a LI. Országos Honismereti Akadémia nyitónapján a Honismereti Szövetség Emlékérmét vehette át – adta hírül az egyetem.
Fotó: Fulló Anna / Forrás: honismeret.hu
Dr. Simonik Péterrel kiemelkedő figyelmet szán a tatabányai, tatai kötődésű témákra. Az LI. Országos Honismereti Akadémia harmadik napján, Komárom-Esztergom vármegyével, annak településeivel és jeles, néhai helytörténészeivel ismerkedhettek meg az Esztergomban megrendezett konferencia résztvevői. Ezen a napon a plenáris ülés levezető elnöke és egyben az egyik előadója is dr. Simonik Péter volt.
Előadásában dr. Körmendi Géza tatai, és id. Gyüszi László tatabányai helytörténészek párhuzamos életútját foglalta össze publikációik statisztikai feldolgozásával. Dr. Simonik Péter és munkatársai a Honismeret című folyóirat aktuális számában egy külön blokkban mutatták be kutatásaik eredményeit, vagy honismereti tárgyú írásaikat. A tatabányai helytörténész, kutató ebben a százéves tatabányai tiszti kaszinó építéstörténetével foglalkozik.
Szénporos emlékkavicsok és Számlálatlanul
A tatabányai dr. Simonik Péter több mint egy évtizede kutatja a tatabányai zsidóság történetét. Helytörténeti kutatóként még 2008-ban kezdett hozzá az elődtelepüléseken élt izraelita felekezetű népességről szóló levéltári dokumentumok, valamint egyéb források feltárásának, így született meg 2017-ben a gazdasági és társadalmi szerepvállalásukat bemutató Szénporos emlékkavicsok című könyve. Három évvel később, 2020-ban a Számlálatlanul – zsidó családtörténetek Tatabánya elődközségeiből című kötete jelent meg. Ebben a könyvben kilenc, Tatabánya elődközségeiből származó zsidó család bemutatásán keresztül tárja elénk az 1896 és 1945 közötti történéseket. A tatai zsidó temető múltjával is foglalkozik. A „Legyen lelke Isten árnyékában”, A tatai zsidó temető története és 18-21. századi sírkövei címmel megjelent e-könyv egyik szerkesztője és szerzője is ő.
Dr. Simonik Péter tanulmányait a szekszárdi Illyés Gyula Pedagógiai Főiskola általános szociális munkás, valamint az ELTE Szociológiai és Szociálpolitikai Intézetének szociálpolitikus szakán végezte, majd szociálpolitikai szakterületen szerzett tudományos fokozatot. Doktori disszertációját „Szociális érzékenység vagy gazdasági érdek? Munkásjóléti intézmények a magyar bányaiparban a két világháború között” címmel, a Magyar Általános Kőszénbánya Rt. vállalati jóléti politikájáról írta.
Dolgozott a tatabányai Családsegítő Szolgálatnál, a Komárom-Esztergom Megyei Munkaügyi Központ Humán Szolgálatánál, majd a magyar szociális felsőoktatás különböző intézményeiben lett oktató, elsősorban szociálpolitikai és társadalomtörténeti tárgyakat oktat. Tatabánya Megyei Jogú Város Levéltárának levéltárosa és igazgatóhelyettese is volt.
Fáradhatatlanul kutatja a helyi zsidóság múltját
Jelenleg a Széchenyi István Egyetem docense, megbízott tanszékvezetője. Több évtizedes helytörténeti kutatómunkáját a Komáromi Zsidó Hitközség elismerése mellett és a Kehila Haver-díjjal, és a Tatabánya önkormányzata által adományozott Solymos Mihály-díjjal ismerték el.
Fotó: Fulló Anna / Forrás: honismeret.hu
Az esztergomi ünnepségen elhangzott laudációban egyebek mellett kiemelték több évtizedes tatabányai helytörténészi munkásságát, a megjelent publikációit, előadásait, illetve a várostörténeti séták szervezését, valamint a megyei és az országos honismereti mozgalomban végzett kiemelkedő tevékenységét.
A Kemma.hu-nak korábban podcastekben is mesélt a tatai, tatabányai zsidóság történetéről és a tatai sírkertről. A tatai zsidó temető hazánk egyik legrégebbi, máig is működő sírkertje, amelyet a 18. század közepén alapítottak. Itt található a legtöbb, még eredeti helyén álló 18. századi síremlék, valamint az ország legrégebbi, 1740-ben állított sírköve is.
