Jegyzet

2024.07.05. 21:00

Csak pozitívan!

A vasútállomás kijelzőjén lévő adatokat szemlélve örömmel nyugtáztam: a kiszemelt vonat nem késik. Időre kellett mennem. A peronon állva, hallgatva a hangosbemondót aztán kezdtem aggódni: késésekről volt szó. Az én vonatom sem maradt ki.

Sugár Gabi

Mivel eleve korábban indultam, belefért. Azért némi bosszankodás is, amelyet ott álló ismerősök erősítettek meg. A vonaton egyikük mellé ültem. Az egyórás út is rövidnek bizonyult: kiderült, hogy bár évek óta ismerjük, igazából nem láttuk egymást. Megfogadtuk: folytatjuk majd a kellemes diskurzust. A vonatról leszállva sietősen mentem a villamosmegálló felé, ám megközelíteni nem tudtam: átépítés miatt le volt zárva. Tébláboltam egy információs tábla előtt, amelyet nem éppen tudtam értelmezni, amikor egy kedves család csapódott mellém. Ritkán járnak a fővárosban, őket is megakasztotta az átépítés. Közösen kerestük a megoldást, a megfelelő villamost. Mikor felszálltunk, váltottunk még néhány szót, majd mosolyogva búcsúztunk. 

Várakozás nélkül zajlott az ügyem intézése. Hamar végeztem, a pályaudvarról hazafelé induló vonat szerencsére időben indult. Két kedves hölgy ült velem szemben, akik a mellettünk ülő családod nézték: a nagyszülők utaztak az unokákkal, akik szórakoztatták a nagyérdeműt. Mosolyogva, elégedetten szálltam le a vonatról. Kit érdekelt, hogy reggel késett, hogy átépítés miatt a villamost is alig találtam meg. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában