Versenyzés

2024.06.24. 17:23

Öten haltak meg a rallybalesetben, a tragédia nyomán felülvizsgálják a kiadott licenceket

Mélyen megrendítette a márciusi tragédia a társadalmat. A rallybaleset kapcsán elnökségi közleményt adott ki a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség.

Kemma.hu

Befejezte munkáját az a bizottság, melyet a 11. Esztergom-Nyerges Rally második versenynapján bekövetkezett halálos baleset körülményeinek kivizsgálására hoztak létre, a bizottság ugyanakkor a hatósági eljárás lezárultáig nem hozza nyilvánosságra a megállapításait, azokat addig kizárólag a vizsgálatban részt vevő hatóságokkal osztja meg – közölte a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöksége.

Mélyen megrendítette a márciusi tragédia a társadalmat. A rallybaleset kapcsán elnökségi közleményt adott ki a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség.
A rallybaleset nyomán felülvizsgálják a kiadott licenceket 
Forrás: 24 Óra

Az említett verseny második versenynapján egy versenyautó a Lábatlan és Bajót közötti útszakaszon megcsúszott, majd a futamot tilos helyről szemlélő érdeklődők közé csapódott. A balesetben összesen öten vesztették életüket. A szövetség közölte, hogy a biztonság növelése érdekében tovább folytatják a szakmai egyeztetéseket. Az elnökség többek között életre hív egy bizottságot, mely felülvizsgálja az elmúlt két évben méltányosságból kiadott „rali A-licenceket”.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában