Közlekedés

2023.07.23. 06:55

Egymást érik a súlyos balesetek az M1-esen

Sűrűn riasztják a mentőket súlyos balesetekhez az M1-es észak-dunántúli vonalán az elmúlt időszakban.

Kemma.hu

Az elmúlt három évben több mint kéttucatnyi halásos baleset történt az M1-es autópályán Komárom-Esztergomban és Győr-Moson-Sopronban. Az elmúlt héten is több súlyos eset volt az M1-esen: Bábolna térségében egy kamion és egy mikrobusz ütközött össze, Ácsnál ráfutásos baleset történt, de hét autó futott egymásba Győrnél is, majd kisbusz és kisteherautó ütközött Börcsnél

A Kisalfold.hu a napokban átfogó cikket készített a témában. Mint írták, naponta 100-120 ezer autó fordul meg az M1-esen a hegyeshalmi határ, Mosonmagyaróvár és Győr között, és valószínűleg nem sokkal kevesebb ez a szám a sztráda Komárom-Esztergom vármegyei szakaszán sem. Ez főleg annak tükrében beszédes, hogy négy-öt évvel ezelőtt ez a szám „még csak” 75-80 ezer volt, vagyis a növekedés jelentős. A tömött kocsisorokat, kamionkaravánokat mi sem bizonyítja jobban annál, hogy mindkét irányban közel 100 kilométernyi pályaszakasz újult meg 2018 és 2020 között 25 milliárd forintból, mégis alig pár év elteltével jelenleg ismét „nagygenerálra” van szükség az M1-esen.

A legforgalmasabb hazai sztráda aszfaltburkolatát folyamatosan javítják idén október végéig a két vármegyében, így az egyes szakaszok közötti jelentős sebességkülönbségek, terelések továbbnövelik a balesetek kockázatát az elkövetkező hónapokban.

A leggyakoribb baleseti okok az M1-es autópályán

Ésszel kell lenni az M1-esen; ha kizárólag a vezetésre fókuszálunk, akkor is veszélyes üzem a szinte mindig zsúfolt autópálya.

„A figyelmetlenség, a mobiltelefon használata okozza a legtöbb balesetet az M1-esen. A nagyobb ünnepek, nyári szabadságok idején óriási a forgalom az M1-es autópályán, a kocsisor gyakran torlódik Győr-Moson-Sopronban és Komárom-Esztergomban is. Már nagyon kell a harmadik sáv mind a főváros, mind a határ felé vezető oldalon, remélem, két év múlva elkezdődik a tervezett beruházás. A műszaki hibából adódó ütközések elenyészők. Továbbra is előfordul azonban, hogy ittas, drogot használó, jogosítvány nélkül vezető sofőrök felelőtlensége vezet karambolokhoz. Akár úgy is, hogy az említett három tényező összeadódik” – mondta Szabó András, a Szasza Autómentő Kft. tulajdonosa a Kisalfold.hu-nak

Mentőhelikopter szállt le az M1-es autópályára Komáromnál

Június utolsó napján, Komárom térségében életveszélyes sérülésekkel emeltek ki egy 35 éves bolgár férfit a roncsból az M1-es autópályán. Ekkor egy lengyel mentőhelikopteres egység is leszállt az M1-esen autópályán.

Idén év elejétől 2023 júliusának első hetéig egyébként több mint ötven baleset történt Hegyeshalom és Tata között a Police.hu-n található információk alapján.

Ráfutásos balesetek az M1-es autópályán

Mint ahogyan azt a Kisalfold.hu-n írják, hétfőn mindig erős a forgalom az M1-esen, kedd és szerda csendesebb, aztán csütörtöktől hétvégéig ismét fokozatosan egyre több a jármű az autópályán – állítják közlekedési szakemberek. A kamionokból álló sort állandónak tartják; e tekintetben nincs nagy különbség a hét egyetlen napján sem.

Ha esik az eső, ha front hat a sofőrökre, akkor érezhetően több a baleset. Mivel a kánikulai hőség most köszöntött be, augusztusban pedig várható a vendégmunkások „inváziója” is, így borítékolhatóan nehéz hetek elé nézünk az M1-esen szeptemberig.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában