Testületi ülés

2023.06.27. 12:35

Augusztus elsejétől új vezető lesz a szákszendi oviban

Rendhagyó módon, köszöntéssel kezdődött a legutóbbi testületi ülés a településen. Papp Attila Csaba polgármester és Kovács Laura kirendeltség-vezető köszönte meg Bodóné Wessel Tünde munkáját, aki 13 éven keresztül önkormányzati alkalmazottként látta el a védőnői teendőket.

W.Zs.

Bodóné Wessel Tünde munkáját is elismerte a testület

Forrás: 24 Óra

Az ülés további részében 11 napirendet tárgyaltak a képviselők, egyebek mellett a tanévkezdési támogatásról is döntöttek. Tavaly 153-an részesültek kedvezményben, összesen 1 millió 530 ezer forintban. Az idén 1 millió 600 ezres forrást biztosít az önkormányzat erre a célra. Ennek egyik fontos feltétele, hogy a gyermek életvitelszerűen éljen Szákszenden. A tanévkezdési támogatás jövedelemhatártól és rászorultságtól függetlenül jár, az igényléséhez kérelmet kell benyújtani - a kritériumról bővebb információ a település honlapján olvasható. Az általános iskolás, a nyolc- és hatosztályos képzésben tanulók, valamint a középiskolás diákok támogatási összege 10 ezer forint, a speciális, valamint felsőfokú oktatási intézményben tanuló diákoké ennek kétszerese.

A testület döntött arról, hogy Fodorné Pintér Veronika óvodapedagógust bízza meg az óvodavezetői feladatok ellátásával augusztus elsejétől jövő év január 31-ig. Mint ismert, néhány héttel korábban Zách Gizella jelenlegi óvodavezető július 31. napjával kezdeményezte óvodapedagógusi jogviszonyának megszüntetését áthelyezéssel, és kérte a vezetői megbízása visszavonását június első napjával.

A képviselők elfogadták az óvoda és a Mini Bölcsőde elmúlt évi tevékenységéről készült beszámolókat. Ez utóbbit Takács Gyöngyi intézményvezető azzal egészítette ki, hogy sikerült elérni az átminősítést és június 1-től már nem mini a Bölcsőde. A bővítéssel már tíz apróságról gondoskodhatnak.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában