Romaügyi kormánybiztos Esztergomból: ha munka van, minden van

– Melyek voltak pályafutása legfontosabb állomásai?

– Az első, az 1998-as önkormányzati választások. 18 éves voltam, azon a nyáron érettségiztem, majd ősszel több ember kérésére elindultam a nemzetiségi önkormányzati választáson. Fiatal korom ellenére sok szavazatot kaptam. Ezután az esztergomi részönkormányzati választáson is indultam és jutottam be a testületbe. 2002-ben Esztergomban, egy nagyon erős szakmai, szakpolitikai vonal alakult ki: egységes volt a helyi roma közösség, így az önkormányzat partnerként kezelte munkánkat. Nem pénzt, támogatást kértünk, hanem az emberi megbecsülést adó munkát. Így jött létre 2003-ban a Roma Foglalkoztató Nonprofit Kft., aminek vezetésére polgármester úr kért fel.

– 2007-ben pedig elindult egy roma felzárkózási program Esztergomban.

– Így van, ennek révén több, mint nyolcvan roma ember érettségit adó szakképzésben vett részt, és közben elhelyezkedett a képzéshez illő munkahelyeken, városi cégeknél, közintézményeknél. Ezekhez egy életvezetési, mentorálási program is járult, melyben hátránykezeléssel foglalkoztunk. Ezek a programok – meggyőződésem szerint – a magyar cigány ügynek komoly irányt mutattak. A korábbi roma felzárkóztatási programok zsákutcába vezettek, mert azok szociális és jogi alapon közelítettek a cigány közösséghez, így inkább a romák pozitívabb megítélése és segélyezése, támogatása volt napirenden.

– Hogyan, miképp váltak országossá a programok?

– 2010-ben az önkormányzati választások után a fenti programok megszűntek, a helyi vezetés ekkor már nem tekintette értéknek ezeket: egy nem konstruktív, nem együttműködő városvezetés mellett nem igazán tudott harmonikus működés kialakulni, patthelyzet alakult ki. Ekkor a roma programok is megtorpantak. Ám a munkánk nem ment kárba: a Fidesz 2010-es győzelmével országos programmá váltak az Esztergomban megkezdett programok. Így kerültem 2011-ben Budapestre: Balog Zoltán felzárkózásért felelős államtitkár kért meg, hogy dolgozzak vele és vezessem az egyik főosztályt. Először, mint helyettes, majd vezető. Feladatom az volt, hogy az „esztergomi roma programot” csináljuk meg országosan. Ennek így még több része lett: 2012-ben indult a „Nő az esély-projekt”, melyben ezer roma nőt helyeztek el a szociális ellátórendszerben, szociális gondozóként, gyermek- és ifjúságvédelmi referensként. Ezek az emberek bért kaptak ezért a munkáért, cserébe vállalták, hogy részt vesznek a szakképzésben. Egészen 2019-ig voltam főosztályvezető a KIM-ben, majd az EMMI-ben. Ezután a Belügyminisztériumba kerültem, ahol Pintér Sándor belügyminiszter a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság vezetésére kért fel.

– Mi a mostani feladata, melyről a friss kinevezése szól?

– Ez a roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos státusz, melynek nevében benne a feladat: kapcsolatot tart és szorosabb kapcsolatot alakít ki a roma közösségekkel, másrészt a társadalmi egyeztetéseket, folyamatokat, kormányzati intézkedések megismertetését, társadalmasítását látja el. Emellett egy olyan koordinációt kell végezni, amely a kormányzaton belül, a roma ügyet érintő folyamatoknak az összehangolását jelenti, továbbá a kifejezetten a roma nemzetiségi civil támogatások rendszerének megújítása is feladata.

– Hogyan látja az elmúlt tíz év romapolitikáját?

– Az elmúlt tíz évben történtek olyan országos intézkedések, amik számottevő, kézzelfogható eredményeket hoztak. Így például az Útravaló-ösztöndíjrendszernek köszönhetően lett tízezer általános-, középiskolai- és felsőfokú ösztöndíjasunk. A Biztos kezdet gyerekházak-projekt keretén belül épült, újult meg 160 ház, mely a gyerekeknél korai fejlesztést biztosító hely. Ezek a példák is mutatták, hogy a társadalmi igényekhez igazodott a romaügy az elmúlt tíz év alatt.

– Mostani kinevezésével milyen távlatok nyílhatnak a roma integrációban?

– Az előbb említettekhez képest is egy következő szintet kell lépni! Ez az új pozíció erről szól: még gyorsabbá, hatékonyabbá tegyük a folyamatokat! Úgy gondolom, hogy ez társadalmi igény. A fő cél az, hogy minden egyes program, intézkedés vége a foglalkoztatás legyen. Azt szoktam mondani – jó magyar mondásként – hogy ha munka van, minden van.

– Milyen iránya lesz most az integrációs folyamatoknak, benne a roma értelmiségnek?

– A roma értelmiség, a diplomások számaránya nem egész másfél százalék, ez 2010 előtt az 1 százalékot sem érte el. A roma közösség középosztálybeli kialakulásának feltétele az értelmiség megléte, számának növekedése. Fontos dátum volt e téren 2011, amikor a történelmi egyházak partneri szövetséget kötöttek a kormánnyal azon téren, hogy létrehozzák a roma szakkollégiumi hálózatot. Ezek az egyetemek mellett működtek azért, hogy az egyetemeken tanuló roma fiatalok előmenetelét segítsék lakhatással, ösztöndíjjal, nyelvtanulással, szakoktatással.

Ma ott tartunk, hogy mintegy háromszáz, többségében roma származású hallgató van a szakkollégiumi rendszerben. Ez pedig egy rendszerszintű áttörést hoz.

Egyre több roma származású diplomás van, egyre többekkel találkozni közintézményekben, kórházakban, iskolákban vagy akár a műszaki pályán is. Az egész lényege, hogy folyamatokat indítsunk el. Ám azt is figyelembe kell venni, hogy 5–8 év alatt csak szisztematikus munkával lehet átütő sikereket elérni: a legfontosabb, hogy sikeres folyamatokat indítsunk el. Tíz év távlatában már látszik, hogy jó az irány. Ennek egy hátulütője van, mégpedig, hogy a folyamat biztosításához politikai felhatalmazás kell. Az említett esztergomi példa is mutatta, hogy egy jó kezdeményezést hogy tud szétzilálni a politika. Célunk az, hogy egy olyan országot építsünk, mely az utódainknak értéket jelent. Ez Magyarország érdeke.