Letartóztatás

2024.08.22. 10:08

A fél országon át vezetett lopott autójával a többszörösen visszaeső tolvaj

Lopás bűntette, jármű önkényes elvételének bűntette miatt indult ügyben a Tatabányai Járási Ügyészség eredményesen indítványozta a letartóztatása elrendelését. Az autótolvaj Oroszlányból Gyöngyösig vezette a jogtalan használatra elvett gépkocsit.

Kemma.hu

A férfi letartóztatását az ügyészség indítványára a Tatabányai Járásbíróság bűnismétlés lehetőségének megakadályozása érdekében egy hónapra rendelte el. A végzést az ügyész tudomásul vette, a gyanúsított autótolvaj fellebbezést jelentett be – tudtuk meg Dr. Horváth Sándortól, a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség sajtószóvivőjétől.

Dangerous,Car,Thief,Steal,Car,Breaking,Door,Criminal,Job,Burglar, lopás, tolvaj, autótolvaj,
Az autótolvaj megszállottan törte fel a járműveket
Forrás: Shutterstock

Az indítvány szerint a férfi január 17-én, 2 óra 55 perc és 4 óra 15 perc közötti időben a körbekerített oroszlányi telephelyre jogtalanul bement, az öltöző épületének csukott, de nem zárt ajtaját kinyitotta, onnan magához vett egy kerékpárt, tisztítószereket, 3 darab szőnyeget, ezeket ellopta. Az összesen 200 ezer forint értékű lopott tárgyakat a nyomozó hatóság még aznap lefoglalta az elkövetőtől.

Ugyanerre a telephelyre a férfi augusztus 12-én ismét bement, az  udvaron álló tehergépkocsiba – amely utasterében az indítókulcsa benne volt – beült, majd a tehergépkocsival az udvarban megtett néhány kört követően elhajtott. Az elkövetőt és az általa vezetett járművet a Hevesi Rendőrkapitányság járőrei augusztus 13-án 19 óra 25 perckor Gyöngyösön állították meg.

A Tatabányai Törvényszéktől azt is megtudtuk, hogy a férfi más bűncselekményeket is elkövetett korábban.

Február 29-én egy másik oroszlányi telephelyre bement abból a célból, hogy az ott leállított gépjárművek egyikét használja és azzal Budapestre utazzon. Ennek érdekében a csukott, de nem zárt állapotban lévő személygépkocsi ajtaját kézzel kinyitotta, majd a személygépkocsit – amelyben az indítókulcs benne volt – beindította és azzal elhajtott. Az elkövetőt az Oroszlányi Rendőrkapitányság rendőre még aznap, mintegy 5 óra múlva igazoltatás alá vonta és elfogta.

Március 23-án éjjel 2 óra 15 percet megelőzően a nyitott kapun keresztül bement a budapesti, XXI. kerületben lévő telephelyre, majd az őrbódé ablakát egy kalapáccsal betörte, a betört ablakon benyúlva az asztalról magához vett egy mintegy 4,8 millió forint értékű személygépkocsi indítókulcsát. Ezt követően a kulccsal a gépkocsit beindítva azt eltulajdonította, de a járművel először a telephely kapujának, majd egy villanyoszlopnak ütközött. Ezután 3 óra 55 perc körül a Budapest, XXI. kerület, Esztergályos utcában parkoló mintegy 380 ezer forint értékű személygépkocsit kísérelte meg eltulajdonítani oly módon, hogy a gépkocsiba beszállva, a kormányvédő burkolatot leszedve megpróbálta azt beindítani, de nem járt sikerrel.

Június 19-én a déli órákban az oroszlányi munkásszálló egy személygépkocsit jogtalan használat céljából megszerezte, oly módon, hogy a személygépkocsi csukott, de nem zárt ajtaját kinyitotta, a kocsiba bódult állapotban beült, majd azzal Oroszlány területén közlekedett. Ennek során az elkövető anyagi káros balesetet szenvedett.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában