2017.08.13. 14:10
Repülős Gizi Tatabányán: friss infók a Bánhidán portyázó 90 éves tolvajról
Megcsíphette Repülős Gizit egy bánhidai család kutyája, amikor az bement hozzájuk. A 90 éves híres-hírhedt tolvaj ugyanazzal a szöveggel próbálkozott, mint egy másik tatabányai háznál.
Repülős Gizi Tatabányán járt volna?
Olvasónk, Izing László korábbi cikkünk kapcsán jelezte: Repülős Gizi náluk is próbálkozott. Mint írta, pénteken próbálkozott náluk az immár 90 éves, híres-hírhedt tolvaj. Lászlóék kutyája igen agresszívan fogadta az idős asszonyt, aki náluk is azzal a szöveggel próbálkozott, hogy egy színházi emberkét keres.
– A kutyánk ki is kísérte! Nagyon agresszívan ugatta és meg is csípte szerintem. Vigyázzatok! Ajtókat érdemes zárni – tette hozzá László, akitől azt is megtudtuk, hogy Repülős Gizit az sem érdekelte, hogy az édesapja a kerti hintában üldögélt éppen, és hogy értesítették a rendőrséget. A főkapitányságtól azt az információt kaptuk, hogy feljelentés nem történt, eljárás nem indult az ügyben.
A 90 éves tolvaj nem először bukkant fel Komárom-Esztergom megyében. Hét éve Komáromban érték tetten.