3 órája
Enyhébb, kellemesebb idővel indul a hét
Mondjuk, milyen lesz az időjárás hétfőn.
A Koponyeg.hu előrejelzése szerint hétfőn hajnalban, reggel elsősorban az északkeleti és keleti területeken képződhet pára, köd, valamint rétegfelhőzet. Napközben inkább gomolyfelhők lesznek jellemzők, hazánk nagy részén több órán át süt majd a nap. Északkeleten elszórtan előfordulhat kisebb eső, miközben a déli és délnyugati szél több helyen megélénkül. A hőmérséklet 15 és 20 fok között alakul.
A HungaroMet prognózisa szerint hétfőn hazánk nagy részén már napos, csapadékmentes időre van kilátás kevés gomolyfelhővel, északkeleten azonban várhatóan csak a déli óráktól csökken a felhőzet. A délnyugatira forduló szél nagy területen megélénkül, délnyugaton egy-egy erős lökés is lehet. A csúcshőmérséklet 16 és 22 fok között valószínű.