Posszeidon haragja lesújtott - ilyen volt a 42. Lidl Balaton-átúszás

Egy évben egyszer kiugróan megnő a turisták száma Révfülöpön. Az úszók és kísérőik száma. Felkészülés ide vagy oda, teljesen más volt tervezni és átélni a 42. Lidl Balaton-átúszás fárasztó kilométereit.

Lány a hullámok hátán. Eszembe juthatott volna Gertrude Ederle története, aki 1926-ban első nőként átúszta a Franciaország és Anglia közötti La Manche csatornát. Noha, nem a teljes film, hanem egy mondat pergett le a szemem előtt: Szép nap ez az úszáshoz...

Aki ismer tudja, hogy nem vagyok korán kelő típus. Ennek ellenére sikerült hajnalban 5 órakor kelni és elindulni átúszni a Balatont. Sok előnye volt a korai döntésnek. Például az, hogy a Balaton-felvidéken át vezető utat meg tudtam csodálni a reggeli napsütésben. Révfülöp volt a startolás helyszíne, azonban már a településtáblánál lehetett érezni, a gáz helyett egyre többször kell nyomni a féket. Hosszú volt a kocsisor, így a rendezvény számára kijelölt főparkoló helyett az egyik kisutcában sikerült behúzni a kéziféket és inkább gyalogoltam néhány kilométert a kikötőig.

Nem lehetett eltéveszteni a célt, vitt magával a tömeg. Ki-ki idegesen, zavarodottságát nem leplezve hangosan, vagy teljes természetességgel várt sorszámát rejtő karszalagjára. Aztán kezdhetett mindent elölről, hiszen a csomagot is fel kellett adni, hogy a part másik felére érkezzen, a több mint 5 kilométerre lévő Balatonboglárig utazzon egy komp hátán. Ez volt ugyanis a finish, ahol az úszás után mindenkit várt a száraz pakkja. A legtöbbünknél csupán egy váltóruhát és egy papucsot jelentett a csomag.

Koedukált katonai sátorban öltözünk át. Remek apropó volt arra is, hogy néhány szó erejéig bemutatkozzunk egymásnak, ha már közös cél terelt össze minket: a Megúsztam emlékérem. Később rájöttem, hogy jó szolgálatot tett néhány kenet vazelin, különösen a hajlatokhoz - hogy a fürdőruha kevésbé dörzsölje ki a bőrt. A szervezés remek volt: majd' 11 ezres tömeget koordinálni nem kis feladat. Arra is gondoltak, hogy mielőtt a Balaton vize testet ér, bizonyára jóleső érzés bekenni magunkat naptejjel, miként egy-két korty az izotóniás italból is - teljesítménynövelés miatt. A tömeg hömpölygött. Kivártam a sorom. Csaknem egy óra múlva jött az első karcsapás.

Sportúszónak nem mondanám magam. Kitűzött cél nem volt, sem időben, sem pedig távban. Csak a jóérzés motivált, és az a leírhatatlan adrenalin, amit egy ilyen verseny ad. Az első kilométer szinte meg sem kottyant. Sok úszósapkát láttam magam előtt. Aztán pedig egyre többet. A jó érzés hű társam volt. Egészen a táv feléig. Alig akartam megállni, de egy hajónál szinte kötelező volt fékezni: a magyar zászlón rikított a Tarján felirat. Ez volt a Cimbora nevű hajó. Egymás kezébe csaptunk, és hajráztunk egyet, mi komárom-esztergomiak. Poszeidon ekkor kezdett lesújtani.

Hatalmas hullámok érkeztek. Jobbról. Bizonyára az első néhány száz méteren még senkit nem zavart. Aztán megértettem miért mondják, hogy másfeles szorzó jár minden egyes méter után. A partiőrség folyamatosan pöfögött az úszók mellett, ezzel pedig azt sikerült elérni, hogy még nagyobbakat generáltak. – Csak a tenger feeling miatt csinálják! – így nyugtatott egy ismerőssé vált ismeretlen. – Nem kell komolyan venni – kiáltott hátra, aztán két hajóval odébb feladta a küzdelmet. Azt mondta, kell az az érem, de nem mindenáron.

Egy hajó oldalában csimpaszkodva láttam a jövőmet. Előtte még azt is, hogy egy házaspár női tagja a sírás határán van, pánikroham közeli állapotba került. Begörcsölt vádlival szállnak hajóra jó úszók. Volt, akit véletlenül olyan erősen fejbe rúgtak, hogy majdnem eszméletét vesztette. Én „csak” az egyik hajótestnek csapódtam, de azt többször egymás után. Ha azt mondom, hogy rengeteg vizet nyeltem, hazudok. Egymás után három hatalmas hullám végzett velem. Elfogyott a kezdeti lendület.

Három kilométer alatt a sok közül egyetlen hajóval találkoztam, amin messziről jól látható óra volt. Ott tudtam meg, hogy 11 órát ütött a vekker és azt is, hogy a rajt utolsó egy órájában már senkit sem engedtek a vízbe. Annyira háborgott. A hajóskapitány megkongatta a vészharangot: ilyenkor már másodfokú viharjelzésről szólnak a hírek.

Balaton-átúszás: csaknem minden hatodik induló elvérzett

Sikerült 1500 másik sorstársammal és motorcsónakkal partot érni. Sírtam. Kevergett bennem a győzni akarás és a veszteség érzése. – Minden tisztelet kijár annak, aki ilyen időjárási körülmények között akár 500 métert is úszott – így fogadtak a parton. Később, már büszkébben akasztom nyakamba az érmet, amire az van vésve, hogy megúsztam. Átvitt értelemben is.