hezitálás

2019.11.08. 14:00

New York milliárdos expolgármestere is indulna az elnökválasztáson

Michael Bloomberg milliárdos, New York volt polgármestere mégis indulna a jövő évi elnökválasztáson – írta több amerikai lap is csütörtökön este Bloomberg szóvivőjére hivatkozva.

Bloomberg munkatársa, Howard Wolfson újságíróknak azt mondta: a milliárdos már készíti elő a szükséges dokumentumokat, hogy részt vehessen Alabamában az előválasztásokon. A dokumentumok beadási határideje pénteken jár le. Wolfson hangsúlyozta azonban: a döntés még csak az első lépés az országos kampányhoz, Bloomberg ugyanis még nem hozta meg a végső döntését az ügyben.

„Muszáj gondoskodnunk arról, hogy Trumpra vereséget mérjünk, csakhogy Mike egyre jobban aggódik amiatt, hogy a jelenlegi (demokrata párti) jelöltek nem alkalmasak erre” – írta több szerkesztőségnek elküldött elektronikus levelében Wolfson. Hozzáfűzte: ha Bloomberg mégis indul a választásokon, akkor teljesen új típusú ajánlatot tesz a demokratáknak, amely az „Amerika legnagyobb városának irányítása, a semmiből felépített vállalkozás és Amerika egyik legnagyobb hatású filantróp tevékenysége tapasztalatain alapszik”.

Michael Bloomberg, aki 12 éven keresztül volt New York polgármestere, márciusban még határozottan azt mondta: nem indul az elnökválasztáson, visszavonul a politikától, és elsősorban a környezetvédelemnek szenteli energiáit. Akkor a saját tulajdonában lévő hírügynökségénél közzétett nyilatkozatában a többi között így fogalmazott: „hiszek abban, hogy le tudom győzni Donald Trumpot a választásokon. De világosan látom, milyen nehézségekbe ütközne, hogy a demokrata elnökjelöltségért küzdők ilyen zsúfolt táborában elnyerjem a párt elnökjelöltségét”.

A demokrata elnökjelölt-aspiránsok következő országos tévévitája november 20-án lesz a georgiai Atlantában. Ezen Bloomberg még nem vehet részt, de ha valóban úgy dönt, hogy ringbe száll a demokraták elnökjelöltségéért, a decemberre tervezett következő vitán már ő is ott lehet. Elemzők szerint ehhez rövid idő alatt dollármilliókat kell költenie kampányolásra.

A Forbes adatai szerint Bloomberg jelenlegi vagyona mintegy 52 milliárd dollár.

A párt elnökjelöltségéért küzdő politikusok közül csütörtökön este csak Bernie Sanders vermonti és Elizabeth Warren massachusettsi szenátor reagált Bloomberg esetleges indulásának hírére.

„Még több milliárdos akar politikai hatalomhoz jutni, de biztos, hogy az amerikaiak nem ilyen jellegű változást akarnak” – írta Faiz Shakir, Sanders kampánymenedzsere. Majd később maga Bernie Sanders is kifejtette véleményét a mikroblogban: „a milliárdosok osztálya megrémült és jó is, ha megrémülnek” – írta a szenátor. Elizabeth Warren, szintén a Twitteren, így fogalmazott: „ha olyan politikai elképzeléseket szeretne, amelyek javára válnak a dolgozó embereknek és nagyon népszerűek, akkor tessék indulni!”.

David Axelrod, aki az előző amerikai elnök, a demokrata párti Barack Obama régi munkatársa és kampánystratégája, egy csütörtöki interjúban úgy vélekedett, hogy Bloomberg álláspontjának megváltozását valószínűleg a Joe Biden volt alelnök körüli bizonytalanság válthatta ki.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!