Olimpia

2024.08.04. 12:54

"A földön kell járnom" – így nyilatkozott Párizsból hazaérve Muhari Eszter

Már Budapesten, a Kopaszi-gáton kialakított szurkolói zónában nyilatkozott az M1-nek a Párizsban bronzérmet szerzett párbajtőröző, a tatabányai Muhari Eszter.

Milány Botond

Mint ahogyan arról mi is beszámoltunk korábban, csütörtökön hazatért Muhari Eszter, aki a párbajtőrben elért harmadik helyével a magyar küldöttség első érmét szerezte a párizsi olimpián. 

A Tatabányai SC 21 éves vívóját a Kopaszi-gáton, a Magyar Olimpiai Csapat szurkolói zónájában köszöntötték a szurkolók, aki az M1-nek nyilatkozott az élményeiről.

Nagyon sok minden történt, ezt több idő lesz feldolgozni, de szerintem a helyén kell kezelni, a földön kell járnom

 – hangsúlyozta Muhari, majd hozzátette:

Egy belső motivációt és erőt ad egy sportolónak, ha kijelenti előre, hogy éremért megy, de én félek kicsit ettől, hiszen ezt el is kell hinni

A tatabányai vívó bízik benne, hogy csapatban is sikerülhet a kvótaszerzés, hiszen társai is megérdemelnék ezt. Mint ismert, Muhari Eszter szombat este a párbajtőrözők versenyében szerzett bronzérmet, amivel a magyar csapat első dobogós helyezését érte el a párizsi olimpián.

A teljes interjút erre a linkre kattintva lehet megtekinteni.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!