Emlékszik még az 1987-es nagy havazásra? Na az volt a kemény tél!

A Dolgozók Lapja korabeli cikkeiből szemezgettünk, hogy felidézzük, milyen idő is volt harminc évvel ezelőtt, ezekben a napokban.

Az 1987. január 12. előtti hétvégén még rendesen ki se kapcsolódhatott az ember, ugyanis a hó szinte szúrta az ember arcát – legalábbis ez derült ki a most is nálunk dolgozó Petrik József akkori beszámolójából. A vasfüggönyön innen és túl is dőltek a hidegrekordok.

Szóval harminc éve a tél megmutatta az erejét, de annyira, hogy talán még azért sem haragudtak a tatabányai Groznij-lakótelepen élők, hogy akkor már több, mint 40 éve ideiglenesen nálunk állomásoznak szovjet katonák. Ugyanis a”soldatok” tejet szállítottak, kézről-kézre adva a szépen megrakott lavórokat, hogy a lakótelepi ABC-ből mindenki beszerezhesse a napi élet-erő-egészséget.

Január 12-én a megye (és a fél ország) ugyanis megbénult, mondhatni a hó fogságába esett. A honvédség is beszállt, hogy újra életet leheljenek a dermedt területekre, operatív bizottságot alapítottak Tatabányán, a tejipari és sütőipari vállalathoz katonákat kértek, Vértestolnánál buszt kellett menteni az árokból, miközben túl alacsony bért kínáltak a hótakarítóknak, ezért kevesen vállalkoztak a valóban embert próbáló feladatra először.

Ön szerint is az 1987-es volt a legkeményebb telünk? Vagy máshogy emlékszik? Küldje be élménybeszámolóját vagy akár korabeli fotóját is a [email protected] email címre!

Vízvezetékek törtek, Ácsott sajnos emberéletét is követelt a fagy: kihűlt egy férfi, Esztergomnál viszont az eltűnt 2000 birka megtalálására meg már sem erő, sem energia nem jutott. Ha esetleg most sikerül megoldani a rejtélyt, szólunk, hogy a birkák eltűnése előtt, szintén az esztergomi térségben valaki vagy 1000 állatot hajtott Nyergesújfalu és a királyváros között.

A bányászok is megszenvedték a hideget , gránitkeménnyé fagyott antracittal küzdöttek a szénbányák vasúti kirakójánál. Az 520-530 mázsányi szállítmányból vagy” kétszáz befagyott. A munkásoknak az egyetlen enyhülést Mogyorósi Istvánné fazéknyi forró teája jelentette nekik, amelyet a Vértes Volán menetirányítója vitt ki nekik rendre. A munka nehezét jól mutatja: csákányok, lapátnyelek törtek a fagyban.

Tárkány és Kisbér térségében teljesen leállt a helyi közlekedés. A tatai laktanyából a bakákat sorra hívták segíteni, azonban még a “nagy Csepel” sem tudott bejutni Vértestolnára. A mentők a túlterhelt vonalakra panaszkodtak, őket is a honvédség és a közúti igazgatóság segítette, de a legtöbb autójuk még így is elakadt. Almásneszmélyen 1-2 fok volt az iskolában, de Kömlődön, Komáromban, Pilismaróton sem volt tanítás napokig. Összesen mintegy negyven iskolában szünetelt a tanítás ezekben a napokban.

A közlekedés több napos leállása érzékeltette magát a termelésben is. Munkaerő- és fonalhiány volt a tatai szőnyeggyárban, Tatabányán húszezer liter tej “esett ki” a termelésből a kimaradó áram miatt, a vonatok közlekedtek ugyan, de nem menetrend, hanem lehetőségek szerint. A mentőszolgálat is mindent megtett, de ők például egy művesekezelésre szoruló asszony után indultak Bicskére, mert ott elakadt férjével. Egy kisbéri kismamát viszont épségben eljuttattak Tatabányára a kórházba. Ez már csak azért is nagy szó, mert egymás után akadtak el a mentőkocsik.

Miután elállt a napok óta tartó havazás, ráadásul a szél kedve is elment a fújástól, megkezdődhetett az utak igazi, érdemi takarítása. 2500 vasutas és 500 honvéd takarította a síneket. Mogyorósbánya volt az utolsó elzárt település a megyében, oda is szovjet katonák juttattak ki élelmet, miközben a meteorológusok már újabb havazással riogattak.

(Borítókép: Fortepan)