Közélet

2017.02.19. 12:11

Pápai Joci, A Dal győztese: Fantasztikus érzés magyarnak lenni!

A tatai énekes jutott ki a kijevi Eurovíziós Dalfesztiválra. Mint mondta, mindent megtesz, hogy méltóképpen képviselje hazánkat. A versenytársakról elismerősen, a zenéjéről és a hagyományokról alázattal beszélt, ahogy azt már megszokhattuk tőle.

kemma.hu

A négyest is Joci vezette

A zsűritagok most nem a produkciók után pontoztak, hanem a nyolc dal után oszthattak ki 10, 8, 6 és 4 pontot. Így alakult ki a négyes, szűkített mezőny, amelynek tagjai közül már a nézők döntötték el, hogy ki nyerje a hazai válogatót és képviselje hazánkat Kijevben.

A zsűri döntésének értelmében az alábbi sorrend alakult ki:

1. Pápai Joci – 34 pont

2. Zävodi + Berkes – 30 pont

3. Kanizsa Gina – 14 pont

3. Radics Gigi – 14 pontSzombat este eldőlt, hogy Pápai Joci és az Origo című szerzeménye képviseli hazánkat a májusi Eurovíziós Dalversenyen.

- Nagyon szerettük minden pillanatát a versenynek - árulta el még a döntő előtt Pápai Joci, de mondataiból az is kiderült, hogy mennyire fontosak nekik a tradíciók és azok őrzése. Az Origo kapcsán azt is elmondta: fontos őrizni a hagyományainkat, amelyek megőrzésének kulcsa az, hogy olyan formában adjuk tovább, amely a fiataloknak is fogyasztható. Hozzátette: mindig csak egy-egy lépéssel gondolkodtak előre, a sokat kritizált háttérvetítés pedig már neki is tetszett, mert tükrözte a produkció mondanivalóját és a részévé vált.

Pápai Joci a döntőben a korábbiakhoz képest talán felszabadultabban kezdte az Origót, legalábbis most mintha kevésbé lett volna "kemény" az első néhány másodperc, de azt, ahogy később maga is bevallotta, nem gondolta, hogy tényleg az ő nevét hirdetik ki győztesként a közmédia dalválogatójában. Pedig így történt.

[caption id="" align="aligncenter" width="650"] Kanizsa Gina, Zävodi + Berkes Olivér, Radics Gigi és Pápai Joci az otók: MTVA/Kaszner Nikolett)
[/caption]

A nyolcas finálé produkciói után a zsűri ezúttal, az eurovíziós pontozási rendszernek megfelelően osztott ki pontokat és így alakult ki a négyes mezőny.

Így látta a nyertes produkciót a zsűri

Zséda a korábban problémás háttér kapcsán kiemelte, neki mindenhogyan tetszik az Origo, és ha egy számot kellene kiválasztania, mint emléket az idei versenyből, az Pápai Joci szerzeménye lenne.

- A sorsod, történeted, sokak sorsa és története van benne - tette hozzá.

Frenreisz Károly arról beszélt, hogy mivel lehet kiugrani a mezőnyből. Mint fogalmazott, sok nagyívű dal van, de ha valaki olyat produkál, amire odafigyelnek az emberek, ami nem olyan mint a többi, az valami, és Pápai Joci ilyen. Nem is volt kétsége afelől, hogy a tatai énekesnek a legjobbak között kell végezni, ráadásul számára a hegedűs lélektani kapcsolatot is teremtett a roma és a magyar népzene között.

Both Miklós szerint a vizuál sokkal jobban működött. Mint mondta, Joci szuggesztív előadó, de a háttérrel mindenképpen kezdeni kellett valamit.

Caramel, amikor a közönségszavazásnál egy nevet kellett mondani, hogy ki képviselje Magyarországot, így fogalmazott: harminc fantasztikus dal volt, de ha egy versenyzőt kell mondani, akkor az Pápai Joci.

A döntés innentől kezdve a közönség kezében volt. Joci A Dal alatt végig magasabb pontokat kapott a nézőktől, és nem volt ez másként ezúttal sem. Miután Tatár Csilla és Harsányi Levente kihirdette a  mintegy 170 ezer voks alapján kialakult végeredményt, látszott a tatai énekesen, mennyire meglepődött és elérzékenyült.

- Nagyon szépen köszönöm a nézőknek - fogalmazott az eredményhirdetés után A Dal - Kulissza című háttérműsorában. Látszott rajta a megindultság, kereste a szavakat, de így is szerényen beszélt az eredményéről. Mint mondta, nem is szereti a verseny szót, nem legyőzni szerette volna a többieket, akiket mind nagyon erősnek tartott és akiket szeret. Azt is elárulta, hogy nem tolt a közösségi médiás megjelenéseket sem igazán.

- A dal szeretete és az őszinteség volt fontos. Boldogság, hogy ezt látták az emberek. Az elmúlt egy hónapban nem foglalkoztam a külvilággal nem olvastam kommenteket, csak befelé figyeltem, hogy az energiákat majd ki tudjam adni - részletezte, majd hozzátette: az Origo élete legfontosabb dala, nagyon hitt benne, de nem számított a győzelemre.

Bár valószínűleg nem a származását kritizálóknak szóló üzenetnek szánta, mégis fontos kiemelni, mit mondott a romaságáról és magyarságáról.

- Nagyon nagy üzenet ez a magyar romaság számára, hogy ha keményen dolgozunk és nem adjuk fel az álmainkat, akkor befogadnak minket, és hogy ezt roma fiúként megélhetem, ez egyszerűen szavakkal nem megfogalmazható - mondta, de arra is kitért, hogy fantasztikus magyarnak lenni és bár azt nem tudja megígérni, hogy jó helyezést ér el Kijevben, azt viszont igen, hogy harcolni fog hazánkért és a legjobbat fogja teljesíteni.

- Köszönöm az Istenemnek, ez a dicsőség az övé - tette hozzá.

Azokat sem felejtette el megemlíteni, akik segítettek neki. A család mellett a produkcióban résztvevőket, a profi stábot egyaránt megemlítette.

A zsűri döntésének értelmében az alábbi sorrend alakult ki:

1. Pápai Joci – 34 pont

2. Zävodi + Berkes – 30 pont

3. Kanizsa Gina – 14 pont

3. Radics Gigi – 14 pont Így látta a nyertes produkciót a zsűri Zséda a korábban problémás háttér kapcsán kiemelte, neki mindenhogyan tetszik az Origo, és ha egy számot kellene kiválasztania, mint emléket az idei versenyből, az Pápai Joci szerzeménye lenne.

- A sorsod, történeted, sokak sorsa és története van benne - tette hozzá.

Frenreisz Károly arról beszélt, hogy mivel lehet kiugrani a mezőnyből. Mint fogalmazott, sok nagyívű dal van, de ha valaki olyat produkál, amire odafigyelnek az emberek, ami nem olyan mint a többi, az valami, és Pápai Joci ilyen. Nem is volt kétsége afelől, hogy a tatai énekesnek a legjobbak között kell végezni, ráadásul számára a hegedűs lélektani kapcsolatot is teremtett a roma és a magyar népzene között.

Both Miklós szerint a vizuál sokkal jobban működött. Mint mondta, Joci szuggesztív előadó, de a háttérrel mindenképpen kezdeni kellett valamit.

Caramel, amikor a közönségszavazásnál egy nevet kellett mondani, hogy ki képviselje Magyarországot, így fogalmazott: harminc fantasztikus dal volt, de ha egy versenyzőt kell mondani, akkor az Pápai Joci. Kanizsa Gina, Zävodi + Berkes Olivér, Radics Gigi és Pápai Joci az otók: MTVA/Kaszner Nikolett) -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!