2009.08.26. 09:05
Kemény bajnokság, egyszerű meccsek nélkül
Csütörtökön az első osztályú kézilabda bajnokság favoritja ellen kezdi meg a 2009/2010-es pontvadászatot a Tatabánya Carbonex KC idegenben, 18 órától.
– Mindjárt az elején összecsapunk a két legjobbal, de ezeken a meccseken is túl kell esni, így hozta a sorsolás. Célunk Veszprémben a tisztes helytállás, annál is inkább, mert a bajnok nagyszerűen teljesített a felkészülés során, külföldi élcsapatokat múlt felül. Ráadásul a nyitányon tele lesz a csarnok, a szurkolók is űzik majd őket – kezdte a szakember, majd azzal folytatta, hogy lesznek hiányzók az első mérkőzésen:
– Dénes János nyaka még a Füred elleni edzőmeccsen sérült meg, alig tudott edzeni vele, reménykedünk benne, hogy pályára léphet, hiszen középső védőként rendkívül fontos szerepet tölt be védekezésben, támadásban pedig hiányoznának a góljai. Nagy Tamás a combközelítőjét fájlalja, nem akarjuk erőltetni, nehogy még rosszabbra forduljon a helyzet. Iváncsik Ádám nagyon peches, operált térde rendbe jött, most a másik sérült meg, hosszú hetekre kidőlt a sorból – tudtuk meg a részleteket, majd kiderült, mindenek előtt a legjobb nyolcban szeretné biztosítani a helyét megyeszékhelyünk együttese, utána lehet helyezésekben gondolkodni:
– Nagyon sűrű lesz a mezőny, a tavalyinál is kiegyenlítettebb. Az sem lesz könnyű feladat, hogy az első nyolcban zárjuk az alapszakaszt, de ez a célunk, aztán lehet megcélozni konkrét helyezéseket. Egy biztos, kemény bajnokság vár ránk, nem lesz egy könnyű mérkőzésünk sem – zárta szavait a tréner.
A Tatabánya Carbonex KC kedden még kétszer edzett a szári sportcsarnokban, ma egy tréning, csütörtökön pedig egy átmozgatás vár a játékosokra, utána irány Veszprém.