2012.11.24. 11:04
Vadkender-ültetvényt számoltak fel Tatabányán - Videó!
Az ötven éves tatabányai férfi és egyik vevője is lebukott. A termesztő saját otthonában alakította ki tekintélyes méretű kenderültetvényét.
A termesztő családi házának egyik helyiségében alakította ki az ültetvényt. Elmondása szerint a cserepekbe cannabist ültetett. A nyomozók jelentős mennyiségű, összesen 179 tő növényt foglaltak le és adtak át szakértői vizsgálatra. A házkutatás során további – mintegy öt kilogramm mennyiségű – szárított növényi származékot találtak a rendőrök.
A házkutatással egy időben a járőrök Tatabánya belterületén közúti ellenőrzés során igazoltattak egy 45 éves helybeli férfit, aki gépjárműjével közlekedett. Zavart viselkedése miatt a rendőrök átvizsgálták személygépkocsiját és ruházatát. Ennek során az intézkedés alá vont személynél ismeretlen eredetű növényi származékot találtak, ezért további intézkedés céljából előállították a Tatabányai Rendőrkapitányságra, ahol a vele szemben alkalmazott gyorsteszt kábítószer jelenlétét mutatta ki a szervezetében.
Kihallgatása során elmondta, hogy a nála talált több mint 80 gramm „anyagot” attól a férfitól vette, akinél a nyomozók épp házkutatást tartottak. A 45 éves tatabányai férfi ellen kábítószerrel való visszaélés megalapozott gyanúja miatt a Tatabányai Rendőrkapitányság eljárást indított.
Az 50 éves „ültetvényest” termesztéssel jelentős mennyiségre elkövetett kábítószerrel visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya őrizetbe vette és kezdeményezi előzetes letartóztatását.