Bödör László

2024.08.17. 17:53

91 éves a válogatott korelnöke: a legnagyobbakkal focizott, aranykoszorús mester lett

91 éves Bödör László. A Komárom-Esztergom vármegye és hazánánk labdarúgásának egyik ikonikus alakja 1933. augusztus 17-én született Budapesten. A válogatott, az Esztergom és a Dorog csapatát is erősítette karrierje során.

Kemma.hu

Bödör László, a Komárom-Esztergom vármegyei labdarúgás meghatározó alakja 1933. augusztus 17-én látta meg a napvilágot Budapesten. Fiatal korában a családjával a keresztúri úton lakott, barátaival a Rákosi Vasutas-pályáján futballozott. Hogy egyszer válogatott is lesz, azt akkor még csak remélhette. Sikeres érettségije után esztergályosnak tanult, majd behívták katonának Esztergomba. 

91 éves Bödör László. A Komárom-Esztergom vármegye és hazánánk labdarúgásának egyik ikonikus alakja 1933. augusztus 17-én született Budapesten. A válogatott, az Esztergom és a Dorog csapatát is erősítette karrierje során.
A Komárom-Esztergom vármegyei labdarúgás egyik nagy tehetsége fiatalon 
Forrás: puskasintezet.hu

A hadseregbajnokságban, ahogy azt a Puskás Intézet felidézte, kiemelkedő teljesítményt nyújtott, erre az Esztergomi Vasas vezetése is felfigyelt, ebből adódóan 21 éves korában az NB II.-ben kapott lehetőséget. Amikor az esztergomiak csapata az élvonalbeli Doroggal edzett a felkészülési időszakban, ekkor nézte ki magának a város klubja. Bödör László 1955. június 5-én az NB I.-ben a dorogiak focistájaként a Szombathelyi Törekvés ellen mutatkozott be, amit 3-1-re meg is nyertek, ahol László is gólt szerzett. Ezen évben az ötödik helyen végzett a dorogi csapat, ami a vidéki klubok közül a legjobbnak számított. Ugyan csak egyetlen szezont töltött el az együttesnél, mégis olyan játékosokkal játszott együtt, mint Buzánszky Jenő, Ilku István, vagy Monostori Tivadar.

Bödör László (felső sorban balról a harmadik) a dorogaik együttesénél
Forrás: puskasintezet.hu

Az MTK  színeiben

László a katonaság után 1956-ban visszatért Budapestre, ahol az MTK csapatához igazolta el tehetségét. Ezen klubnál elképesztő sikereket ért el: hazai környezetben nyert bajnokságot, háromszoros ezüstérmessé vált, illetve egy bronz is összejött a számára. Az MTK csapatánál 177 NB I. mérkőzésen 61 alkalommal talált be a kapuba, de szükség esetén még hálóőrként is megállta a helyét, ami igazán elképesztőnek tekinthető. A nemzetközi eseményeken is maradandót alkotott: 1959-ben a Közép-európai Kupa-döntőben is pályára lépett, 1963-ban azonban KK-győztesé vált csapatával.

Az 1961–1962-es idényben a legjobb négy csapat közé jutottak a Vásárvárosok kupájában. Ebben a szakaszban négy góllal erősítette a klubját, a Valencia elleni elődöntő második meccsén is mindent beleadott. A párharcot végül 7-3-ra elveszítették, azonban fontos kiemelni, hogy az összecsapáson Farkas János és Machos Ferenc kölcsönjátékosként szintén a csapatot szolgálta. Bödör László az 1963–1964-es idényben egyértelműen alapembere volt a Kupagyőztesek Európa-kupájában (KEK) fináléig menetelő gárdának is, ahol három találatot is magáénak tudhatott. A végső győzelem nem jött össze, a Sporting Lisszabont koronázták meg a második meccsen szerzett 1-0-s győzelmük után. Az első párharcon 3-3-s eredménnyel végeztek az osztagok.

A válogatottban

Bödör László karrierjének egyetlen válogatott meccsét Egyiptom nemzete ellen játszotta, ahol 2-0-ra győztek mieink.Ezen kívül kettő nem-hivatalos meccsen is képviselte nemzetünket, valamint tíz alkalommal kapott lehetőséget a B-válogatott keretében.

A visszavonulás

1965-ben vonult vissza a sportágtól, mint játékos. Barátja, Bányai Sándor azonban meginvitálta a Debrecenhez, így két év elteltével a DVSC-hez igazolt. A csapatnál civil állása mellett négyszer vetette be tehetségét, majd véglegesen felhagyott a játéktól. Az edzői képesítést ugyan megszerezte, edzőként nem dolgozott. Helyette kétszeres aranykoszorús esztergályossá vált.

Bödör László (középen) a magyar B-válogatott mérkőzésén
Forrás: puskasintezet.hu

Bödör László

Született: 1933. augusztus 17., Budapest

Posztja: támadó

Válogatottság: 1 (1961)

Csapatai: Esztergomi Vasas (1954–1955), Dorogi Bányász (1955–1956), MTK (1956–1965), DVSC (1967).

Eredményei: magyar bajnok (1957–1958), 3-szoros magyar bajnoki ezüstérmes (1957 tavasz, 1958–1959, 1962–1963), magyar bajnoki bronzérmes (1960–1961) KK-győztes (1963), KK-döntős (1959), KEK-döntős (1964), VVK-elődöntős (1962)

Bödör 2023 novemberében mesélt az életéről az MLSZ TV-nek. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában