labdarúgás

2024.08.18. 10:45

Érden folytatja a szezont a Komárom

Folytatódik az NB III. Észak-Nyugati csoportjának szezonja. A Komárom VSE csapata Érdre látogat, hogy megszerezze az idény első győzelmét.

Kemma.hu

Hétvégén rendezik az NB III. Észak-Nyugati csoportjának negyedik fordulóját, ahol természetesen a Komárom VSE is érdekelt. Augusztus 18-án, vasárnap 17 óra 30 perckor az Érdi VSE csapatához látogatnak.

Győzne a hétvégén a Komárom VSE
Forrás: Komárom Városi Sportegyesület/Facebook

Három forduló, három döntetlen

Az eddigi szezonban eddig három fordulót rendeztek, a Komárom pedig mindegyik mérkőzésen döntetlennel zárt. A szezonnyitó számukra Győrben indult, ahol már az első félidőben megszületett mindkét gól, 1-1-es végeredménnyel ért véget a kilencven perc.

A második héten két mérkőzést is lejátszott az együttes, ugyanis augusztus 7-én a Mosonmagyaróvár otthonában ikszeltek, majd 11-én, vasárnap, a Puskás Akadémia FC II.-vel zártak fej-fej mellett. A mostani vasárnap már győzelemmel végezne a csapat.

Labdarúgás, NB III., Észak-Nyugati csoport, 4. forduló

Érdi VSE - Komárom VSE

Érd, Novák Ferenc Érdi Sportközpont, vasárnap, 17 óra 30 perc.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában