Maratoni pingpong

2024.08.06. 14:36

Csúcsjavítás és edzések a dági táborban

Hetedik alkalommal rendezte meg a Dág KSE a vármegyénk utánpótlás asztalitenisz-edzőtáborát Dágon. A nagy sikerű nyári tábort az elméleti, erőnléti és gyakorlati képzés mellett előadások és különböző programok színesítették.

Kemma.hu

A Dág KSE szervezésében került sor az idei Komárom-Esztergom Vármegyei Utánpótlás Asztalitenisz Edzőtáborra, amelyet a dági Oszuska Miklós Sportcsarnokban tartottak.

A Dág KSE asztalitenisz utánpótlás-edzőtáborának résztvevői
A Dág KSE asztalitenisz utánpótlás-edzőtáborának lelkes fiatal résztvevői
Forrás: DÁG KSE Asztalitenisz

Az edzőtábor keretein belül egy magyar rekord megdöntésére is készültek a szervezők. A folyamatos asztalitenisz-játék 40 órás rekordját szerették volna megdönteni. A csúcsjavítás sikerült, a rekord immár hivatalosan is 72 óra és 2 perc.

Nagy sikert aratott a Dág KSE utánpótlás asztalitenisz-edzőtábora

A tábor programjáról, és a rekordkísérletről részleteiről Pósfai Zsolt, a Dág KSE asztalitenisz szakosztályának vezetője, egyben a rekordkísérlet és a tábor főszervezője beszélt.

Lapunknak elmondta, hogy idén edzőpartnerekkel együtt 40 gyerek és 15 edzőpartner öt napig volt a tábor lakója, amely az előző évekhez képest jelentősen nőtt, hiszen sok új gyerek érkezett. A „kiöregedett” utánpótlás játékosok az idei táborba már edzőpartnerként tértek vissza. Az edzésekre folyamatosan érkeztek játékosok az NB-s osztályokból, akik bemutatták játéktudásukat a fiatal pingpongosoknak.

A tábor szakmai munkájáért a klub játékosa, Varga László, a vármegyei szövetség elnöke, továbbá Lukács Csaba és Bánfalvi Péter, a Tatai AC vezetője és játékosa volt felelős. Az edzői csapathoz tartozott még Szakál Béla (VSE), Varga Bence (TAC), Pósfai Bendegúz (Dág KSE), ők a trénerek munkáját segítették, mint másodedzők. 

Pósfai Zsolt és Varga
Varga László és Pósfai Zsolt (jobbra)
Forrás: DÁG KSE Asztalitenisz

– Köszönet illet továbbá minden játékost, akik a hét folyamán edzőpartnerként vették ki a részüket a napi edzésekből – hálálkodott a tábor főszervezője.

A tábor hétfőtől szerdáig napi két edzésből állt edzésenként 2,5 órából, a gyerekek elméleti és gyakorlati képzésben is részesültek. Természetesen a kondi edzés sem maradhatott ki. A két edzés között a pihenés mellett előadások is színesítették a programot.

– Az előadókat abból a megfontolásból választjuk ki, hogy a gyerekeket nem csak az asztaliteniszre, de az életre is tanítjuk ebben a pár napban –  folytatta gondolatait a dági szakvezető.

Különböző programok színesítették az edzéseket

A tábor során Füzek Zsófia rendőrhadnagy az internet veszélyeiről tartott előadást, Benkő Péter színművésztől pedig illemórát vehettek a gyerekek. A kitartásról, a célok kitűzéséről és eléréséről Balázs Róbert beszélt, aki az El Camino zarándoklatán szerzett tapasztalatait, élményeit osztotta meg a gyerekekkel.

– De folyamatosan érkeztek hozzánk játékosok az NB-s osztályokból, és mutatták be játéktudásukat, vettek részt edzéseinken. Csütörtökön délután a kikapcsolódásé volt a főszerep, strandoltak, pihentek a gyerekek. Pénteken pedig tudásszintekre bontva versenyeken, mutathatták be tudásukat, majd a szombati egész napos sportnapra készültünk – mutatta be az edzőtábor részleteit a vármegyei szövetség utánpótlás-koordinátora.

– A rekordkísérlet alatt a hat fix játékoson túl a jegyzőkönyvek alapján még 75 asztaliteniszező vett részt, tehát összesen 81 játékos ütötte a labdát. 41 fő ellenőrizte éjjel nappal a játékot, amelyről hitelesített jegyzőkönyvet vezettek. Az új rekord felállításához összesen 122 ember összehangolt munkájára volt szükség – összegzett Pósfai Zsolt szakosztályvezető.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában