Felkészülési mérkőzés

2024.07.06. 15:02

A soroksáriak ellen lépett pályára a Tatabánya

A Soroksár FC együttesét fogadta az Opus Tigáz Tatabánya. A mérkőzést a hazai csapat nyerte 2-1-es végeredménnyel.

Kemma.hu

Újabb felkészülési mérkőzés, újabb tatabányai győzelem. Július 6-án, szombaton a Soroksár FC ellen lépett pályára a Bányász és nyerték meg 2-1-re a találkozót, ahogyan azt az előző mérkőzésen is tették a Komárom-Esztergom vármegyei focisták a Gyirmót II. ellen. 

 

Opus Tigáz Tatabánya
Nyert az Opus Tigáz Tatabánya
Forrás: OPUS TIGÁZ Tatabánya/Facebook

A dinamika hasonló volt az előző párharchoz képest: az Opus Tigáz Tatabánya ellenfele jól indít, a 30. percben Szabó Szilárd juttatta a játékszert a kapuba, mellyel átvették a vezetést.

A második felvonásban új felállással folytatták az ütközetet a hazaiak: Maier - Klausz, Krupánszki, Jagodics, Harsányi, Varga, Vass, Soltész, Szegleti, Letenyei, Árvai. A meccs ezen szakasza már jobban alakult számukra, pontosabban tudtak teljesíteni. A 66. percben Varga Dominik adta be a labdát a tizenhatoson belülre, amit az új igazolás, Eördögh András fejezett be, 1-1. Ennél szebben nem is lehetett volna bemutatkozni.

Az összecsapás végén, a 80. percben született meg a győztes gól, Dala Samu passzát Vass Patrik fejezte be sikeresen.

Felkészülési Mérkőzés

Opus Tigáz Tatabánya - Soroksár FC 2-1

 

A Bányász következő találkozói:

  • Július 10., szerda 11:00 
    Opus Tigáz Tatabánya - BVSC-Zugló
  • Július 13., szombat 
    11:00 Opus Tigáz Tatabánya - Csepel TC
    13:00 Opus Tigáz Tatabánya - Tiszakécskei LC
  • Július 16-21. Bükfürdő - edzőtábor
  • Július 21., vasárnap 17:00 
    FC Ajka - Opus Tigáz Tatabánya 

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában