2024.05.07. 06:17
Nagy hajrában dőlt el a Tata mérkőzése
Fordulatos meccset láthattak a hétvégén a szurkolók. A Tatai AC nagyon jól kezdte az első félidőt, a találkozó végére azonban nem tudtak pontosan játszani.
A Tatai AC férfi kézilabdázói Mezőkövesdre utaztak a hétvégén, hogy megmérkőzzenek ellenfelükkel. A meccset erősen indította a vendégegyüttes, kontrollált játék jellemezte őket. Nkousa Dávid kiemelkedően játszott, majdnem az összes egy-egy elleni párharcot megnyerte. A tizedik percre megszívta magát a Mezőkövesd és kiegyenlítettek, egészen a tizenhatodik minutumig ment az oda-vissza stílusú párharc. Nem sokkal később a Tata már 9 gólos előnyt tudhatott magáénak, nem remegett meg a kezük a szoros csata alatt. Az első félidő úgy alakult a Komárom-Esztergom vármegyei együttes számára, ahogyan azt tervezték, a második felvonás azonban már nem így nézett ki. A ziccereket kihagyták, sok labdát eladtak és a védelmük is gyengébben teljesített a mérkőzés előző fázisához képest. A meccs vége felé haladva felzárkózott a mezőkövesdi csapat, és a hajrá alatt nem játszott pontosan a vendégegyüttes. Márton Ádám vezetőedző szerint a meccs haladásával kiszámíthatóvá vált a játékuk, ezért a döntő helyzetekben hibáztak. A vereséget egy igazi mélyütésnek nevezte.
Kézilabda, Férfi, NB I/B., 28. forduló
Mezőkövesdi KKFT - Tatai AC 35-32 (13-19)
Városi Sportcsarnok, Mezőkövesd, 130 néző, vezette: Budai-Bock K., Wenzel T.
Mezőkövesd: Szilágyi, Ulicsinyi 1 (kapusok), Kovács 9, Dobi 7, Szabó 5, Veres 4, Kátai 4, Bodnár 3, Sárosi 1, Dócs 1, Vincze, Nyitrai, Horváth, Boda, Vereb. Vezetőedző: Drizner Péter.
Tata: Hermann, Hajós (kapusok), Nkousa 11, Tass 5, Kiss 5, Körtélyesi 4, Sárosi 3, Katus 2, Nényei, Valler, Molnár, Huber, Zatureczki, Gajdos.
Az eredmény alakulása: 5. perc: 1-3; 10. perc: 6-6; 16. perc: 10-10; 20. perc: 10-13; 21. perc: 11-17; 37. perc: 19-21; 40. perc: 21-23; 50. perc: 29-28.
Hétméteresek: 6/5, illetve 1/1
Két perces kiállítás: 60. perc