Kucsera Gábor versenyzés helyett a családnak szenteli idejét

– Világhírű labdarúgó szeretett volna lenni.

– Gyermekkorom óta a Ferencvárosi Torna Clubnak szurkolok, amikor csak tehetem, minden mérkőzésükön ott vagyok. Fiatalkoromban én is labdarúgó szerettem volna lenni. Édesapám lejött egy edzésre és látta, hogy 45 percig nem értem a labdához. Eldöntötte, hogy nem nekem való a labdarúgás világa, amit idővel én is beláttam. Se adottságom, se tehetségem nem volt hozzá.

– Hogyan ismerkedett meg a kajakozással?

– Már általános iskolásként is sportiskolába jártam, rengeteg versenyünk volt, az atlétikától a tornáig több sportágban is versenyeztem, így a sport sosem állt távol tőlem. Kőbányán nőttem fel, és a szomszédunkban lakó fiúval nagyon jó viszonyt ápoltunk. Minden évben együtt nyaraltunk, együtt jártunk az általános iskolába is. Ő elment kajakozni és megkérdezte, hogy nincs-e kedvem lemenni. Az első margitszigeti edzésemen megfogott a hangulat, a közeg, így ott ragadtam. 1990-től az Építők Margitszigeti Diák Kajak Club sportolója lettem, másfél éven belül jöttek az eredmények, így nagyon jól éreztem magam.

– Hogyan sikerült feldolgoznia a korai sikereket?

– 18 éves koromban lettem kétszeres ifjúsági Európa-bajnok, 21 évesen Poznanban felnőtt kontinensbajnoknak mondhattam magam, és pontosan a 23. születésnapomon, 2005. augusztus 27-én Kökény Rolanddal világbajnokok lettünk Zágrábban. Szüleim példát mutattak nekem, így az elért sikereket igyekeztem szerényen megünnepelni. Egyre inkább visszahúzódóbbá váltam, nem dicsekedtem hivalkodóan az elért eredményeimmel.

Névjegy

A kétszeres világbajnok kajakozó 1982. augusztus 27-én született Budapesten. 1990-től kezdett el kajakozni a Margitszigeti Építők Kajak-Kenu Egyesületében. 2004-ben a poznani Európa-bajnokságon, az 500 méteres versenyen, a K-4 tagjaként felnőtt kontinensbajnok lett. 2005-ben, Kökény Rolanddal együtt nyerték meg a zágrábi vb K-2 1000 méteres versenyét, majd 2006-ban Szegeden ismét vb-címet ünnepelhetett. A pekingi olimpián Kammerer Zoltánnal kétszer 4. helyen zártak. 2013-ban feleségül vette Tápai Szabina válogatott kézilabdázót, október 24-én megszületett kisfiuk, Bence.

– A 2008-as pekingi olimpián a negyedik helyen végeztek, míg a londoni ötkarikás játékokra nem sikerült a kvalifikáció. Hogyan élte meg a kudarcot?

– A pekingi olimpia után, nem jöttek az eredmények, 2010-ben Kammerer Zoltánnal alkotott párosunk felbomlott. 2011. április 5-től a Ferencvárosi Torna Club újonnan alakult szakosztályához igazoltam, ahol Kulcsár Gábor edzővel kezdtem el együtt dolgozni. A felkészülésem jól sikerült, a négyes tagjaként olimpiai kvótát szereztem a válogatottnak, de Londonba nem sikerült kijutnom, hiszen a részvételt kiharcoló négytagú csapatunk felbomlott. Egy teljesen új összetételű csapat képviselte az országot, és szerzett ezüstérmet a K-4 1000 méteres versenyben. Nagy csalódás volt számomra, hogy otthonról kellett néznem a futamokat. Ezután sikertelenebb évek következtek a karrieremben, majd 2015-ben nagyon szerettem volna a válogatott tagjaként újabb részvételt kiharcolni, de az sajnos nem sikerült.

– Láthatjuk még versenyen szerepelni?

– Azt gondolom, hogy már túl kellene lépni ezen a kajak-kenus korszakon, de nagyon nehéz, hiszen az egész életemet ebben töltöttem el. Igencsak hiányoznak a győzelmek, a sikerek, de az agyam már nem a sportra fókuszál. Nem tudom, hogy utánpótlásedzőként el tudom-e képzelni magam, ez a jövő zenéje. Most már a családom a legfontosabb számomra, remélem, hogy a későbbiekben a kisfiam is megismerkedik a sportággal.