Kihívás

3 órája

5 nap, 2400 kilométer: az országúti kerékpáros a Szív Bajnokaiért teker

Az országúti kerékpáros, Laboncz Sándor úgy döntött, hogy körbetekeri az országot. A Szív Bajnokai Alapítvány jóvoltából egy plüssmaci is társául szegődött. A sportoló Esztergomban beszélt küldetéséről.

Feleki Marietta

Egy szívbeteg is tud sportolni  - ez az egyik üzenete annak a kihívásnak, amelyet a karcagi Laboncz Sándor teljesít. Az országúti kerékpáros a Szív Bajnokai Alapítványra és a szívbeteg gyerekekre kívánja felhívni a figyelmet azzal, hogy öt nap alatt körbebiciklizi Magyarországot.

Laboncz Sándor és Beck Mónika, a Szív Bajnokai Alapítvány elnöke közös akciója a szívbeteg gyerekekre hívj fel a figyelmet 
Laboncz Sándor és Beck Mónika, a Szív Bajnokai Alapítvány elnöke közös akciója a szívbeteg gyerekekre hívj fel a figyelmet 
Fotó: F. M. / Forrás:  24 Óra

A Szív Bajnokai Alapítvány nevében Komáromban is járt

A sportoló Esztergomon is átbiciklizett, a Kemma.hu-nak pedig a Mária Valéria hídon beszélt a kihívásról. Mint elmondta, a Szív Bajnokai Alapítvánnyal és annak alapítójával, Beck Mónikával egy karcagi rendezvényen találkozott. Ekkor ötlött fel benne a kihívás ötlete. 

Élete a kerékpár
Laboncz Sándornak nem ez az első ilyen, extrémnek mondható jótékonysági kihívása: 2022-ben a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentő Alapítványért ezer kilométert biciklizett, írja a szoljon.hu. Az akción belül Támogatásokat lehetett vásárolni az alapítványnak, amellyel egymillió forintot gyűlt össze. A karcagi biciklis legutóbb pedig egy 24 órás kerékpárversenyen mérette meg magát.

A sportoló összesen 2400 kilométert tesz meg, október 19-én indult Karcagról és 23-án tervezi visszaérni. Az eső etapban Esztergomig, majd onnan Komáromon keresztül Győrig kerekezett. A sportoló cikkünk írásakor épp Vas megyében kerekezik.

A biciklis egy plüssmackót is visz magával, ő a bajnokmaci, aki végig Sándorral utazik. A mackó az alapítvány és a beteg gyerekek jelképe is.

A szívnagykövet pacemakerrel is biciklizik

Beck Mónika, az alapítvány alapítója, Magyarország szív nagykövete kiemelte: megtisztelőnek érzi, hogy a biciklis felfigyelt rájuk és hírüket viszi az országban. 

– Jómagam veleszületett szívfejlődési rendellenességgel születtem, 21 évesen pacemakert kaptam. Sokáig nehéz volt elfogadnom az állapotomat, felnőtt koromra jutottam el oda, hogy ezzel együtt kell élni – mesélte Beck Mónika, és hozzátette: a mozgás, a sport szeretetét szerette volna átadni a szívbetegeknek, így kezdetben közös sétákat szervezett a szívbeteg gyerekekkel. 

Tatán és Tatabányán s szerveztek már jótékonysági akciót
A Szív Bajnokai Alapítvány nem ismeretlen vármegyénkben, ugyanis januárban Tatán szerveztek javukra jótékonysági evezősversenyt a tatai Új Kajakház Ökoturisztikai Központban. Az ötlet a a Tatai Hódy Sportegyesület részéről érkezett. Az eseményen számos sportoló ajánlotta fel korábban elnyert érmét. Az akción belül a Szent Borbála Kórház gyerekosztályára is ellátogattak a szervezők, ahol a gyerekeket egy-egy bajnokmacival és egy-egy éremmel ajándékozták meg.

A kezdeményezés 2020-ban teljesedett ki, amikor a beteg gyerekek szüleivel közösen létrehozták a Szív Bajnokai Alapítványt azzal a céllal, hogy a gyerekeknek megmutassák: a betegségük, állapotuk ellenére a mozgás engedélyezett, természetesen mindenkinek a maga egyéni szintjén. 

A szívnagykövet egyébként rendszeresen sétál és biciklizik, egy jelképes szakasz erejéig együtt bringázott Sándorral. Hozzátette: a sportoló tempója számára még megerőltető lenne. ám tervei szerint jövőre egy nagyobb versenyen szeretne részt venni, amelyhez természetesen szükséges az orvosa engedélye is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában