Az erdő iskolája

A természetismereti tárgyak kézzelfoghatóvá tételét napjainkban már tanösvények, erdei iskolák, szervezett barangolások segítik. Aki meg akarja különböztetni a szilfát és az égert, megismerni a csókát és a kék vércsét, a légyölő galócát vagy a vargányát, a sündisznót, illetve a mókust, az szakavatott „idegenvezetéssel” teheti ezt meg – akár a közvetlen közelében lévő – berekben. 

A mi időnkben még ez sem kellett hozzá. Elegendő volt, ha a nagymamám elemózsiát pakolt a hátizsákba, nagyapám megfente a zsebkését, a kulacsba málnaszörp került, majd kézen fogott a jó öreg, és irány a vadregényes Vértes. Aztán elérkezett az idő, amikor én is így tettem a fiammal. Szalonnát és vöröshagymát csomagoltunk és néhány vastag karéj kenyeret. Kulacsunk nekünk is volt, de a miénk már műanyag… Virágokat, bogarakat nézegettünk, túrabotot vágtunk, fűzfából sípot készítettünk, aztán ha elfáradtunk, tüzet raktunk, és köré telepedtünk. A parázs fölött sercegő szalonna pompás illata betöltötte a tisztást. Egykori kirándulásaink minden percében tanultam és tanultunk valamit, hiszen az erdő amúgy is olyan, mint egy iskola, és ha odafigyelünk, örökre szóló élményeket, tapasztalatokat szerezhetünk.