2 órája
Az erdő iskolája
Az élményalapú oktatás útján történő tanulás egyre népszerűbb az elmék pallérozásának újmódi rendszerében. De szükség is van erre az élményszerző ismeretterjesztésre, hogy az utódaink is tisztában legyenek, értsék és érezzék az őket körülvevő környezetet, természetet.
A természetismereti tárgyak kézzelfoghatóvá tételét napjainkban már tanösvények, erdei iskolák, szervezett barangolások segítik. Aki meg akarja különböztetni a szilfát és az égert, megismerni a csókát és a kék vércsét, a légyölő galócát vagy a vargányát, a sündisznót, illetve a mókust, az szakavatott „idegenvezetéssel” teheti ezt meg – akár a közvetlen közelében lévő – berekben.
A mi időnkben még ez sem kellett hozzá. Elegendő volt, ha a nagymamám elemózsiát pakolt a hátizsákba, nagyapám megfente a zsebkését, a kulacsba málnaszörp került, majd kézen fogott a jó öreg, és irány a vadregényes Vértes. Aztán elérkezett az idő, amikor én is így tettem a fiammal. Szalonnát és vöröshagymát csomagoltunk és néhány vastag karéj kenyeret. Kulacsunk nekünk is volt, de a miénk már műanyag… Virágokat, bogarakat nézegettünk, túrabotot vágtunk, fűzfából sípot készítettünk, aztán ha elfáradtunk, tüzet raktunk, és köré telepedtünk. A parázs fölött sercegő szalonna pompás illata betöltötte a tisztást. Egykori kirándulásaink minden percében tanultam és tanultunk valamit, hiszen az erdő amúgy is olyan, mint egy iskola, és ha odafigyelünk, örökre szóló élményeket, tapasztalatokat szerezhetünk.
