Irtás

2024.09.06. 06:50

Fényes nappal, játszótéren, földszinti lakásban... Ellepték Tatabányát a patkányok?

Fényes nappal, játszótéren, koncert alatt, egy szolárium tövében, de még egy Béla király körtéri földszinti lakásban is láttak már olvasóink patkányt Tatabányán. A túlszaporodott rágcsálókról kérdeztünk egy tatabányai szakembert, és azt is, kinek a feladata lenne az irtás.

Kemma.hu

Mint azt korábban megírtuk, a hétvégén patkánytámadás történt az egyik tatabányai játszótéren. Utánajártunk, mit lehet tenni ebben az esetben, kinek meddig szól a hatásköre az irtásban.

Patkánytámadás Tatabányán
Patkánytámadás történt az egyik tatabányai játszótéren a napokban
Forrás: beküldött/Facebook

Rengeteg jelzés érkezett portálunkhoz az utóbbi időben, hogy a város különböző pontjain találkoztak patkányokkal. Különböző településrészeken és különböző helyszíneken, tehát semmi sem szent már az állatoknak.

Portálunk megkereste Hancsicsák Józsefet, a rovar és rágcsálóirtással foglalkozó Antitoxin Kft. vezetőjét, aki már hosszú évek óta foglalkozik a tatabányai patkánykérdéssel. Szavainak hitelt ad, hogy korábban az Arzén Kft.-nél dolgozott, annál a cégnél, amivel az irtás ügyében szerződött az önkormányzat. Elmondta, az 1997-es CLIV törvény szabályozza a rágcsálók irtását.

Megtudtuk azt is, saját területen belül védekezhet a tulajdonos, tehát panellakásoknál a bejárati ajtóig, családi házaknál pedig a telekhatárig gondoskodhat önhatalmúan. Azonban egy lépcsőházban történő irtást a közös képviselő felé kell jelezni, aki az irtásra vonatkozó kéréssel a helyi településrész képviselőjéhez, majd az önkormányzathoz fordulhat. Elméletben ez a helyes sorrend, gyakorlatban azonban egészen más a helyzet.

Patánytámadás Tatabányán
Semmi nem riasztja vissza őket: már fényes nappal is találkozni a rágcsálókkal
Forrás: beküldött/Facebook

Az elmúlt években elszaporodtak a patkányok Tatabányán. Ezt megerősíti Hancsicsák József is. – Hívnak Sárberekbe, a Béla király körtérre, a Mártírokra, de a Köztársaság úti tízemeletesekhez is, ahol már több patkányjáratra lehet bukkanni – mondta. A szakember szerint a feldúsult állomány miatt lehetséges, hogy a csatornák és a vízpartok helyett már a város bármely pontján megtalálhatók az egyébként hatalmas vízigényű rágcsálók. Legyen az egy játszótér, egy koncert, egy lakás vagy éppen szolárium – tette hozzá.

– Zárt etetőállomás, köznyelvben patkányláda a legjobb megoldás. Felfüggesztett méreg van a dobozban, így kénytelen helyben elfogyasztani az állat a kihelyezett mérget. Ezzel pedig megelőzzük, hogy továbbvigye – ezt már egy neve elhallgatását kérő kártevőirtótól tudtuk meg. Egyebek mellett azt is, hogy semmi esetre sem szabad saját kézbe venni az irányítást és a házilag megoldani a problémát. Egyrészt, mert a boltban kapható ellenszerek hatóanyaga a nullához közelít. Hatástalan. Másrészt, mivel a patkányok megeszik, könnyen hihető, hogy végeztünk a feladattal. Aztán néhány nap elteltével kezdhetünk mindent elölről.

A patkány elleni méreg veszélyei

Lényeges, hogy a méreg kutyára és macskára nem veszélyes, ugyanis keserű íze miatt nem szívesen fogyasszák, ellenben a patkánnyal. Amennyiben, puszta kíváncsiságból mégis megkóstolja egy másik állat, szükséges az orvosi beavatkozás. A méreg nem azonnal hat, csak 3-4 nap múltán fejti ki végleges hatását. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában