Folklórkincsek

2024.09.02. 19:10

Egész hétvégén a magyar néptáncé lesz a főszerep a Jászaiban

Már csak néhány nap és a magyar néptánc hivatásos világába csöppenhetnek az érdeklődők. Oda, ahol a zene és a tánc varázsa mindent körülölel, ugyanis megnyitja kapuit az ország első, hivatásos táncegyütteseket felsorakoztató programsorozata, az I. Kárpát-medencei Hivatásos Néptáncfesztivál.

Kemma.hu

Szeptember 7-én és 8-án a magyar néptánc hivatásos világába csöppenhetnek a nézők, ahol a zene és a tánc varázsa mindent körülölel. Megnyitja kapuit az ország első, hivatásos táncegyütteseket felsorakoztató programsorozata, az I. Kárpát-medencei Hivatásos Néptáncfesztivál.

I. Kárpát-medencei Hivatásos Néptáncfesztivál
A Kárpát-medencei Hivatásos Néptáncfesztivál első fellépője a Fitos Dezső Társulat lesz
Forrás: Kemma.hu

A fesztiválon fellép a Duna Művészegyüttes, a Fitos Dezső Társulat, a Magyar Állami Népi Együttes és a Nagyvárad Táncegyüttes. Ők négyen garantálják a felejthetetlen élményeket, hiszen ezen a hétvégén a hagyományok és a modern tánc varázsa találkozik.

Szeptember 7-én 16 órától látható a Fitos Dezső Társulattól A falu.  Később, 19 órától pedig a Magyar Állami Népi Együttes lép színpadra, a Kolozsvári piactéren című produkcióval. A formáció egy képzeletbeli piaci hangulatot varázsol a színpadra – nem teljességre törekedve, de történeti távlatokat is nyitva az emlékezet horizontján – természetesen nem drámában, hanem a néptánc és a népzene költői nyelvét használva.

I. Kárpát-medencei Hivatásos Néptáncfesztivál
Igazi folklórkincsek mutatkoznak be a hétvégén
Forrás:  Kemma.hu

Szeptember 8-án 16 órától a Nagyvárad Táncegyüttes Istenes című előadása kezdődik. A Kárpát-medence paraszti kultúrái – a maguk módján – szüntelen esztétikai válaszokat kerestek az őket egyéni vagy közösségi szinten foglalkoztató nagy kérdésekre. Ebből az autentikus tudástárból merít az előadás, amely egy fordított élettörténet dramaturgiáját követve, a temetéstől a születésig, a koporsótól a bölcsőig kíséri végig a lét állomásait. Végül, 19 órától Apák és fiak című  produkció a családi kötelék szellemi kapcsolatán keresztül a hagyományról, az átörökítésről és az átvételéről kívánnak szólni a Jászai Mari Színházban bemutatott táncfesztivál utolsó fellépői.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában