Textil

2024.09.16. 10:17

Nemzetközi tanulmányoktól a saját műhelyig: így vált valóra Józsy Judit álma (+fotók)

Megnyílt Józsy Judit textiles műhelye Komáromban. Az álom megvalósulásáig hosszú út vezetett.

Körtvélyfáy Dina

A megnyitón Józsy Judit köszöntötte az érdeklődőket, akik az esős idő ellenére is szép számban képviseltették magukat.

Józsy Judit életét ez a könyv változtatta meg
Józsy Judit életét ez a könyv változtatta meg
Fotó: Körtvélyfáy Dina / Forrás: 24 Óra

Józsy Judit nemzetközi tanulmányok szakon végzett az egyetemen. Egy alkalommal azonban elsétált a budapesti Mesebolt kirakata előtt, ahol meglátta az Edward állatsereglete című könyvet, amely a horgolás világába enged betekintést. Ebben a pillanatban Judit már tudta, az alkotás az útja. Bár fonala, horgolótűje akkor még nem volt, meg is vásárolta a kötetet.

A horgolás után megtanult rokkán fonni. Az első rokkáját – amely a műhelyben is megtekinthető – Pócsmegyerről hozták el a férjével. Beszerzett magyar és angolszász fajta kézi orsót is, hogy még egyedibb fonalakat készíthessen. Eleinte kemikáliákkal festett, aztán beszippantotta a növényi festés világa.

Nyikus Anna néni mondta nekem, hogyha ennyire végigviszem a természetes folyamatot, akkor csak természetes alapanyaggal fessek – mondta Józsy Judit. – Így a műhelyben már csak növénnyel festünk majd, egész kis boszorkánykonyhát varázsolunk ide!

Később elkezdett szövést is tanulni Bicskei Brigittától, majd az első szövőszékét is megvásárolta, és jelentkezett a Hagyományok Háza szőnyegszövő képzésére is. Józsy Juditnak az egykori komáromi lengyárból is van szövőkerete, valamint egy, a Hajógyári-szigeten található raktárban olyan készletet is talált, amelyben komáromi lenfonal is volt, így a műhelyében ezzel is lehet szőni.

Józsy Judit workshopokat is hirdet majd

Judit kezdetektől fogva saját műhelyről álmodott. Amikor látott egy hirdetést, hogy Komárom központi részén kiadó egy iroda, sok ismerősének ajánlgatta a helyszínt. Aztán rádöbbent: ezt helyet neki kell kivennie. Így, kilenc év után megnyithatta saját műhelyét, ahol a későbbiekben számos workshopot tart majd, amelyekről a Facebook-oldalán lehet majd tájékozódni.

Józsy Judit azt is hangsúlyozta, a sok segítség, csapatmunka és türelem nélkül mindez nem valósulhatott volna meg.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában