Környe

2024.09.01. 18:31

Elismerést is átvehettek

A környező községek mellett a testvértelepülések, így Környe képviselői is részt vettek a felvidéki Tardoskedden rendezett Szent István-napi események programjain. Tardoskedd életében a szokottnál is fontosabb dátum az augusztusi ünnep, hiszen a templom védőszentje, Szent István, és ehhez kapcsolódóan ilyenkor rendezik meg a búcsút és a falunapot.

Sugár Gabi

A nemzeti ünnep után szervezték meg ünnepi testületi ülésüket, ahol elismeréseket adtak át. Tóth Marián, a házigazdák polgármestere három környei képviselőnek is köszönetet mondott. Tardoskedd önkormányzata köszönetét fejezte ki Pákozdi Ferencnek, Környe alpolgármesterének, valamint Vadász Évának és Török Mihálynak, a község önkormányzati képviselőinek a településeik közti kapcsolat ápolásáért, valamint a határon átnyúló együttműködés sokéves fejlesztéséért. 

Tardoskedd és Környe kapcsolata az 1947–48-as kényszerű lakosságcseréhez köthető, amikor Környére is kitelepítettek tardoskeddi magyarokat. A községek kapcsolata az 1990-es években elevenedett meg újra. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában