Lánykérés

2024.08.28. 13:46

Rendhagyó lánykérés az úton: igazoltatásból lett két lélek örök érvényű összefonódása

A lánykérés igazoltatással indult, végül egy hatalmas IGEN-nel zárult.

Kemma.hu

Nem mindennapos módját választotta Pogrányi Zsolt r. százados, hogy megkérje kedvese kezét. Az Ács-Bábolnai Rendőrőrs parancsnoka régen elszánta már magát a nagy lépésre, de a mikéntjét úgy akarta megválasztani, hogy az mindkettejük számára örökké emlékezetes maradjon. 

Szervezésbe kezdett, és több kollégája segítségével múlt szombaton rendőrautó kíséretében intették le kedvesét. A volán mögött ülő Marianna először abban a hiszemben volt, hogy igazoltatják, azonban meglepődve vette észre párját, aki kezében gyűrűvel fél térdre ereszkedett. A kezdeti megilletődöttséget követően természetesen elhangzott egy határozott IGEN.

A sikeres lánykérést követően a szolgálatával már végzett rendőr kollégánk újdonsült menyasszonyával tért haza. Sok boldogságot kívánunk, Marianna és Zsolt! Még sok ilyen különleges, boldog pillanatot kívánunk nektek közös életetek során!

– zárták a posztot a megyei rendőrkapitányság tagjai

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában