Kemma.hu videó

2024.08.09. 11:43

Elég merész: algát és rózsaszirmot is használnak az idei országtortához +videó

Megkezdődtek a próbasütések vármegyénk cukrászdáiban, hogy az ország születésnapján kifogástalan ízzel kedveskedjenek az édesszájúaknak. Mind közül a tatabányai cukrászdában jártunk, ahol megkóstoltuk az országtorta egy-egy szeletét.

Kemma.hu

– Az idén is feladták a leckét a cukrászoknak – válaszolta Rabóczky Erzsébet, aki egyike azon cukrászoknak, akik a csaknem egy hete kézhez kapott pontos, mintegy 2,5 oldalas receptúra szerint már elkezdték sütni és formázni az idei országtortát.

Országtorta próbasütése a Stopban
Az országtorta próbasütése már napokkal ezelőtt megkezdődött a sárberki cukrászdában
Fotó: Sugár Gabi / Forrás: 24 Óra

Erzsike a Venesz-díjas aranykoszorús mestercukrász, egyben a sárberki cukrászda résztulajdonosa szerint rengeteg alapanyagot kell használniuk, amivel korábban kevés alakalommal, vagy egyáltalán nem találkoztak. Mint mondja, ilyen például a zöld spirulina, a rózsavíz, a tengeri sópehely, vagy az ehető rózsaszirmok.

– Több próbasütésen is túl vagyunk már – mondja, majd különböző kulisszatitkokat is elárult portálunknak. Szerinte nem elég a recept szerint dolgozni, annak pontos utasításait is követni kell. Talán, a laikus nem is gondolná, mennyire összetett folyamat az elkészítés és mennyi fáradtságos munkaórába telik, hogy a cukrászok az államalapítási ünnepre elkészüljenek a kifogástalan tortával. Például a Tatabánya nagymúltú cukrászdájában, a Stopban is hangsúlyos a krémréteg, ami egy centiméterrel sem lehet kevesebb, vagy több az előírtnál.

Országtorta próbasütés a Stopban
A málna fanyarkás íze keveredik a sós pisztáciával az ország cukormentes tortájában
Fotó: Sugár Gabi / Forrás: 24 Óra

– Mák, mákolaj, fekete ribizli és fekete szezám! Külön-külön is csodálatos alapanyagok, egyben viszont mesebeli ízt kapunk. A fehér csokoládékrém lágy textúrája mellett ott szalad a fanyar fekete ribizli ízvilága, a mandulalisztes mákos piskóták és a fekete szezámmaggrillázs ropogós élménye találkozik – nyilatkozza Erzsike, akit a cukormentes tortáról, a Zöld mániáról is kérdeztünk. Portálunknak elárulta, egy szeletnél csaknem 500 forint az alapanyagok értéke, így kiváltképp kíváncsi lesz arra, milyen árat szabnak meg más cukrászdák a 2024-es országtortánál. Mert a belbecs és a külcsín azonos, azonban azt már a cukrászda dönti el, mennyit kér egy szelet finomságért. Úgy tudjuk, néhány száz forintos különbség lehet az árban.

– A zöld pisztáciamousse kellemesen édes ízét az élénkpiros málnazselé savassága egészíti ki, és a rózsavíz teszi még különlegesebbé. A pisztácia roppan a fehércsokoládéval és megjelenik a piskótában is liszt formájában. A tortát fényes, rózsavizes málnazselé és szárított rózsaszirmok koronázzák meg. Még van egy különös összetevő, a zöld spirulnina, vagyis a zöld alga – teszi hozzá.

Országtorta próbasütés a Stopban
Keverőgépben a Mákvirág egyik összetevője. Az elkészült krémmel díszítik majd az országtortát
Fotó: Sugár Gabi / Forrás: 24 Óra

Sajtóértesülések szerint egy szelet „Zöld Málna” energiatartalma 232,4 kcal, szénhidrát értéke 10,5 g, vagyis a cukorbetegek számára is jó választás lehet, de mindenkinek ajánlják, aki ügyel arra, milyen összetevőkből áll, amit elfogyaszt.

Országtorta: az idei a tizennyolcadik

A Magyar Cukrász Ipartestület 18. alkalommal hirdette meg az országos versenyt, az augusztus 20-i nemzeti ünnepünk, Magyarország szimbolikus születésnapja köszöntésére. Az idei győztes Kovács Alfréd váci cukrász alkotása, a „Mákvirág” fantázianevű édessége lett. A cukormentes tortaversenyt Novák Ádám és Csonka László szegedi cukrászok nyerték a „Zöld málna” fantázianevű kreációval. A 2024. évi versenyt a szuperélelmiszerek témakörében hirdették meg. A győztes torta készítője a világ „legmákosabb” emberének érzi magát. Úgy nyilatkozott, a torta a mákos tészta emlékét, a kertben leszakított fekete ribizlit és a friss süteménnyel kínáló nagymamáját idézi meg.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában