Jegyzet

2024.08.29. 21:00

Mohács után

Két esztendő híján, félezer évvel ezelőtt ezen a napon az oszmán szultán vezette haderő végzetes csapást mért a magyar király seregére. A mohácsi csata ténye, évszáma sokunk fejében ott van. Egy tévés vetélkedés főszereplői azért mosolyogva, simán eltolták előre néhány száz évvel előre.

Fenyvesi Károly

Más főszereplőkkel. Bizony régi már a szomorú csata. Amely inkább vérengzés volt. A szegedi tudományegyetem közkapcsolati igazgatósága a múlt hónap közepén adott ki hírt az MTI-nek arról a kutatási eredményről, amely szerint a júniusban megbontott IV. számú tömegsírban rendezetlenül, egymásra halmozva fekszenek emberi maradványok. A sebekből ítélve a kivégzők fejre, nyakra mért vágásokkal, alkalmanként egyszerre több foglyot megölve küldték a másvilágra az egymás mellé térdeltetett katonáinkat. A Sátorhely határában felkereshető emlékhely a szakemberek szerint mintegy 1700 harcos, dicső honfitársunk nyughelye. Ma van a mohácsi csata emléknapja. Ez már a sok gondolattal felidézhető múlt. A jelen másik eleme? Ma van a nukleáris kísérletek elleni fellépés napja. A remélt nemzetközi összefogás célja az, hogy ne legyenek kísérleti robbantások. Élhetőbb, biztonságosabb világ jöjjön létre nukleáris fegyverek nélkül. Friss, nem megerősített hírek szerint, az orosz fegyveres erők szolgálatba állítottak egy nukleáris töltet hordozására is alkalmas interkontinentális ballisztikus rakétát. Lesz még miről írnunk.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában