Felhívás

2024.08.11. 06:23

Fogadj örökbe egy virágágyást!

Gyermely polgármestere, Kókai Rita a falu közösségi oldalán toboroz örökbefogadókat. Olyan családok, közösségek jelentkezését várják, akik szívükön viselik a környezetük szépítését, a harmonikus tereket és utcákat.

Kemma.hu

A bejegyzésben kiemelte: „Községünk évek óta szép, gondozott. Sok virágsziget található a falu központjában, a hivatal körül, a színpadnál, a postánál, a szolgáltatóház mögött. Jó volt ránézni a csodálatos színekben pompázó ágyásokra. Gondoztuk, gazoltuk, locsoltuk. Kezdetben volt női dolgozónk. Nem is volt szinte más feladata, csak az ágyások gondozása. Aztán egyre nehezebben találtunk embert, aki ezt a munkát elvégzi. Ezért többször előfordult, hogy a hivatal dolgozóival gazoltunk, de nyilván a munkánk miatt nem tudjuk ezt rendszerességgel megoldani.” 

Ezért toboroznak olyan családokat, akik örökbe fogadnának egy-egy ágyást Gyermelyen. A polgármester hozzátette: nevüket egy táblán feltüntetnék, és fotókkal illusztrálva meg is jelentetnék időnként a Facebookon, illetve a falu lapjában a szépen gondozott virágágyásokat. Jelentkezni a hivatalban, a polgármesternél lehet.  

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában