Aranycsapat

2024.08.23. 17:20

Czibor Zoltán szellemi örökségét a mindennapokban élik meg

Czibor Zoltán olimpiai bajnok és világbajnoki ezüstérmes labdarúgó születésének 95. évfordulójára emlékeztek Komáromban.

Kemma.hu

Péntek délelőtt megkoszorúzták Czibor Zoltánnak, az Aranycsapat tagjának sírját a komáromi temetőben.

Czibor Zoltán szobrát is megkoszorúzták
Czibor Zoltán szobrát is megkoszorúzták
Fotó: Körtvélyfáy Dina / Forrás: 24 Óra

Az eseményen részt vett Molnár Attila polgármester, Lomnici Zoltán, az Aranycsapat Testület elnöke, Bozsik Péter és ifjabb Buzánszky Jenő, az Aranycsapat tagjainak fiai, Becker Balázs, a KVSE elnöke, Horváth Gyula korábbi sporttanácsnok, Vizeli Csaba, a Monostori Erőd Nonprofit Kft. ügyvezetője és a Kárpátia Sport Polgári Társulás több tagja is.

– 95 éve született Czibor Zoltán, az a Aranycsapat öntörvényű, de zseniális játékosa, akinek pályafutása Komáromból indult – kezdte beszédét Lomnici Zoltán. – Ennek a városnak egész életében kiemelkedő szerepe volt.

Bár Czibor Kaposváron született, három hónap után családjával Komáromba költöztek. A legendás balszélső Komáromban kezdett focizni, majd az emigráció évei után ide is tér haza.

Lomnici azt is felidézte, Czibor nagyon szerette a hazáját és a szabadságot. Megpróbálták ügynöknek beszervezni, de tudományos kutatások azt bizonyítják, semmilyen, másokra nézve terhelő adatot nem szolgáltatott ki, becsületes, tiszta magyar ember volt. Az 1956-os forradalom után távoznia kellett az országból, az Aranycsapat tagjai közül ő volt az, aki felvette a forradalmárokkal a kapcsolatot és egyértelműen szimpatizált a szabadságért folytatott küzdelemmel. Barcelonában folytatta pályafutását, ahol együtt futballozva Kubala Lászlóval és Kocsis Sándorral ismét bebizonyította, hogy igazi világsztár.

Lomnici Zoltán hozzátette, fontosak ezek a megemlékezések, és köszönetet mondott az önkormányzatnak, amely hangsúlyt fektet Czibor emlékének megőrzésére.

– Ez az ember az életét tette fel a labdarúgásra – hangoztatta Lomnici Zoltán. – Ilyen zseniális játékos pedig nem sok volt a futball történetében.

Molnár Attila polgármester úgy fogalmazott, igyekeznek a mindennapokban megélni Zoli bácsi szellemi örökségét. Hozzátette azt is, a sport kiemelt szerepet kap a városban, amelyért Czibor is sokat tett annak idején. Azóta is az általa kijelölt utat követik a sport terén.

A beszédeket követően Horváth Gyula osztotta meg személyes anekdotáit Czibor Zoltánról, akivel jó kapcsolatot ápolt.

A koszorúzás után a jelenlévők a városi sporttelephez látogattak el, ahol Czibor Zoltán szobránál tették tiszteletüket, amelyet közösen meg is koszorúztak.

Czibor-szobrot avattak, musical, könyv készült

A Czibor 90 emlékév keretében, öt évvel ezelőtt sok programmal készült a város. Felavatták a Rongylábú szobrát a sporttelep bejárata mellett, illetve zenés színdarab is készült az életéről Vizeli Csaba rendezésében. Könyvet is megjelentettek az évforduló kapcsán, amelyet Számadó Emese múzeumigazgató mellett Turi Zsolt helytörténész, Szabó Csaba, a levéltár történésze, illetve Pokornyi Gábor múzeumtörténész írt. A kötetben azelőtt soha nem látott fotók, információk is megtalálhatóak. Az emlékév kapcsán a Czibor-emlékszoba is megújult, bővült. Ramón Alfonseda, a Barca Veteránjátékosok Szövetségének elnöke a Czibor és a Barcelona között 1958-ban kötött szerződést is nekik ajándékozta. Mindezek mellett Koltay Gábor filmet is forgatott a balszélső életéről.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában