Elismerés

2024.08.16. 13:14

Arany érdemkeresztet kapott a legendás tatai vendéglátós, Gottwald Sándor

Gottwald Sándor is elismerést vehetett át Fónagy János miniszterhelyettestől az államalapítás alkalmából tartott ünnepségen.

Kemma.hu

A magyar államalapítás és az államalapító Szent István király emlékünnepe alkalmából állami kitüntetéseket adott át Fónagy János, a Nemzetgazdasági Minisztérium miniszterhelyettese, számolt be róla a kormany.hu. A díjazottak között volt Gottwald Sándor, a Gottwald Kft. ügyvezetője is.

A miniszterhelyettes beszédében hangsúlyozta, hogy a Szent István által lerakott szilárd alapok védelme érdekében, talán soha nem volt annyira fontos a magyarság egysége, mint napjainkban.
– Szent István amellett, hogy rendet, biztonságot és hitet hagyott örökül, jövőképet is adott az országnak. Élete útmutatóként szolgál: szavak helyett tettek, ígéretek helyett munka. Éppen ezért az ő ünnepe a legjobb alkalom azok elismerésére, akik munkájukkal, hivatásukkal hozzájárulnak Magyarország fejlődéséhez, Szent István országának továbbépítéséhez – fejtette ki Fónagy János.

Az ünnepségen Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetését vehette át Gottwald Sándor. A legendás tatai vendéglátós korábban a Kemma.hu-nak úgy fogalmazott, hogy sikerességét a családi összefogásban látja. A Hotel Gottwald 2022-ben ünnepelte nyitásának 30. évfordulóját, mely alkalmából hangulatos ünnepséget is tartottak.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában