Ne maradj le!

2024.08.15. 19:00

A halálos vonatgázolásoktól az ókori ásatásokig

Ma is összefoglaltuk nektek a nap legfontosabb, legérdekesebb híreit. Ha feliratkozol hírlevelünkre, egyikről sem fogsz lemaradni!

Kemma.hu

20 embert gázolt halálra vonat, mert tiltott helyen tartózkodtak

Idén húsz ember halt meg azért, mert a MÁV tiltott helyén tartózkodott. A nyílt pályán, a peronok mellett és a rendezőpályaudvaroknál is történt már vonatgázolás. A MÁV-tól megtudtuk, hogy vármegyénkben hány tragikus baleset történt idén.

Gyerekek is megsérültek a 1123-as úti balesetben

Két autó ütközött össze csütörtök délután. A balesetben négyen, köztük gyerekek is megsérültek.

A bájos paralimpikon tudja, mekkora Párizs „súlya”

A TSC tehetséges paraatlétája is letette az esküjét augusztus 13-án. Luterán Petra portálunknak árulta el, hogyan folyik jelenleg a felkészülése a paralimpia előtt, illetve azt is, hogy mely kategóriákban várhatjuk tőle a legjobb eredményeket.

hírlevél
 

Ne maradj le! Iratkozz fel napi hírlevelünkre!

Ókori ásatáson jártunk Komáromban +fotók

Egy napra az ország régész közösségének apraja nagyja Komáromba költözött. Az ásatások sokakat érdekeltek.

Magyar Péter a figyelemeltereléssel próbál „kárt menteni”

Olyan témákat próbál előhozni, amelyekkel szerinte elfeledtetheti a kellemetlen ügyeit.

A 10 legfurcsább közlekedési szabály, amelyet ismernünk kell, ha külföldön autózunk

Van, ahol tilos beszélgetni a kocsiban, máshol azért büntetnek, ha bekapcsoljuk a biztonsági övet.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában