Élménydús héten vannak túl

2024.07.23. 07:53

Sakktábort zártak Ászáron

Egy héten keresztül képezhették magukat a fiatalok. Rengeteg tudásra és élményre tettek szert a sakktáborban.

Varga Réka Antónia

A Sakkbarátok Sakktábora öt napon keresztül fogadta a fiatal sakk imádókat Ászáron. Egy héten keresztül a játszma minden típusát, fajtáját és formáját megismerhették a sakkpalánták.

Ászári Sakktábor
A túrázás is helyet kapott a sakktábor ideje alatt
Forrás: Sakkbarátok Egyesülete Kisbér-Ászár /Facebook

A túrázás is helyet kapott

A játszmák gyakorlás mellett a környező falvakba is ellátogattak. A tábor zárónapja volt a legmozgalmasabb. A délelőtti programok keretében Bognár Tímea polgármester meghívására Csatkára látogattak, ahol megtekinthették az új közösségi játszóteret, ahol a táborozók a velük egy magas sakkfigurákon próbálhatták ki a tábor egy hete alatt elsajátított tudásukat. Ezután a csapat ellátogatott a helyi Szentkúthoz, ahol a helyhez fűződő lenyűgöző történeteket hallgathattak a remetékről, vagy a forrásvíz csodatevő gyógyító ereje okozta gyógyulásokról. A túra után az ebéd következett amit sakkverseny követett. A kezdő játékosok Svájci rendszerben 2x6 percben, a nagyobbak pedig körmérkőzések keretében szintúgy 2x6 percben mérhették össze ügyességüket és tudásukat.

Nélkülük nincs sakktábor

Az tábor megálmodó és szervező Kisbér-Ászár Sakkbarátok Egyesülete a tábor végén külön kiemelte és megköszönte támogatóinak és segítőinek együttműködését, mivel nélkülük nem valósulhatott volna meg az esemény. Remélik, hogy a sakkpalánták sok-sok élménnyel, kapcsolatokkal gazdagodtak és szeretettel térnek akár vissza. Az egyesület beszámolóját az alábbi gondolattal zárta:
 

Bízunk abban, ha esik, ha fúj, ha süt a nap, ha nem, sakkoznak minden nap!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában