Becsengetnek

2024.07.24. 06:54

Tanszerkörkép: a 90 forintos füzettől, a 7 ezres körzőn át a 40 ezres táskáig

Vészesen közeleg a 2024/2025-ös tanév, nem is olyan sokára becsengetnek az iskolákban. A vészharang egyelőre még csak a szülőknek szól, akik már most megrohamozták a papírboltokat.

Kemma.hu

Július végét írunk, ilyenkor a szülők már elkezdik felmérni a terepet az iskolakezdés előtt. Tanszerkörképünk során vásárlót és eladót is kérdeztünk arról, mennyibe kerül az idén egy felszerelt iskolatáska, illetve kíváncsiak voltunk arra is, hogy általában mekkora költséggel kalkulál egy szülő a tanév előtt.

Iskolakezdés Tatabányán
Iskolakezdés előtt, már július végén válogat Blanka és anyukája a táskák között
Fotó: Flajsz Péter / Forrás: 24 Óra

Az egyik tatabányai papírboltban úgy látják: az idén körülbelül 10 százalékos az áremelkedés a tavalyi tanszerárakhoz képest, ami nem olyan nagy különbség, mint mondjuk 2022 és 2023 között. Ennek tudatában és a többéves tapasztalat azt mondatja vele, hogy az idén sem lesz könnyű az iskolatáska. Jóslatokba nem szívesen bocsátkozik, szerinte legalább 100 ezer forintot kell szánni a tanszervásárlásra. Nyilván, ez egy első osztályos esetében megváltozik – gyors helyesbítés következik – hiszen akkor még mindent meg kell venni.

A ceruza ára 150 és 300 között mozog, egy márkásért már 600 forintot is elkérhetnek. Legalább ekkora a különbség a radírok és a faragók terén is. A tempera 2300 és 4000 között áll meg, a hatdarabostól a tizenkettesig. Egy filctoll 1500 és 7000, a vízfesték 2000 körül alakul, márkásabb társáért kicsit mélyebben bele kell nyúlni a zsebbe: 7 és 8 ezer is lehet. Legalább 90 forintot kérnek egy hagyományos füzetért, mintásabb fajtája már dupla áron kapható, de 700-ért is találni. A spirálfüzetért 1350-et, a tolltartóért pedig változó, hogy milyen árat kérnek. A kihajtós 6-7 ezer, a klasszikus emeletes 7500 is lehet. A legkedvezőbb ár 3200, amennyiért kapni egy tolltartót. A körzőért minimum 700 forintot kérnek érte, az átlag 1500. Vannak olyan speciális darabok, amikért 7 ezret is elkérnek. Uzsonnadobozt is kapni 3000-ért, míg a ragasztó is körülbelül ennyi. A füzetborító 140, az órarend 120 forint. Az ecset, nyilván típustól és vastagságtól függ, 230 és 500 forint is lehet.

Tapasztaltuk, hogy vásárlók egy része az iskolától kapott lista szerint halad szépen sorban, ami a vásárlást illeti. Sokan beosztják a vásárlást, és nem egyszerre, hanem apránként terhelik meg a családi büdzsét. Nagyobb részük pedig augusztus közepén készíti pénztárcáját.

Iskolakezdés és trendek

Sokan vásárolnak szettet, ahol az iskolatáska, a tornazsák és a tolltartó is egyféle sémát követ. Ebben az esetben csaknem 60 ezer forintos tétellel kell számolni. Lányoknál divatos az idén a Dinoszaurusz, a Top model és a lovas minta. Fiúknál pedig a foci, a NASA és a Gamer, utóbbi a számítógépes játékok kedvelőinek kiváló választás lehet a 2024/2025-ös tanévre.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában