Emlékezés

2024.07.08. 20:08

Galambos Tamásról nevezték el a szőnyi sportpályát

Galambos Tamásról, a Szőnyi Bozsik József Általános Iskola egykori pedagógusáról nevezték el az intézmény sportpályáját.

A rendezvényen Turi Bálint, a Brigetio Gyógyfürdő ügyvezetője, Galambos Tamás egykori tanítványa mondott beszédet. Hangsúlyozta, a sportpálya létrejöttében Galambos Tamás oroszlánrészt vállalt.

Galambos Tamás emléktábla
Galambos Tamás emléktábláját avatja fel fia, Galambos Tamás, özvegye, Éva néni, Vidáts Csaba és Molnár Attila
Fotó: Turi Zsolt / Forrás: Facebook

– Elévülhetetlen érdeme, szerepe volt abban is, a segítő, támogató, sportot szerető vezetőkkel, kollégákkal együtt, hogy ebben az iskolában a testnevelés, a sport legnemesebb hagyományait ápolják – fogalmazott Turi Bálint. – A testkultúrát, az ép testben ép lélek mondást, nem üres frázisnak tartják, hanem az itt tanuló gyerekeket valóban ebben a szellemben nevelik, tanítják. Az olimpiai eszme hirdetői, annak minden vonzatával, árnyalatával, vonzatával együtt.

Arra is kitért, kézzelfogható bizonyítéka ennek az is, hogy olimpiai bajnok, világhírű labdarúgóról, az Aranycsapat tagjáról, Bozsik Józsefről nevezték el az iskolát.

– Nem most volt, amikor itt koptattam a padokat és ezt a gyepszőnyeget és a parkettát a mellettünk lévő aprócska tornateremben – tette hozzá Turi Bálint. – Elárulom, a hetvenes években. Mégis vannak emlékképeim az itteni rajzórákról, Éva néni földrajz óráiról, Kovács Laci bácsi és Balaton Sándor óráiról. És természetesen Tomi bácsi testnevelés óráiról. Engedjenek, engedjetek meg annyi személyes megjegyzést, hogy szerintem miatta választottam én is a testnevelő tanári pályát. Mindig imponált nyugodt magabiztossága, csendes beszéde. Sikereket értünk el vele a különböző versenyeken, atlétika, torna, labdarúgás, kézilabda sportágakban.

Galambos Tamás családja is részt vett az eseményen

Az eseményen részt vett Galambos Tamás özvegye, Éva néni, fia, Galambos Tamás és családja, Molnár Attila polgármester, Turi Zsolt helytörténész, a pálya avatóján 1967-ben játszó szőnyi születésű Vidáts Csaba, olimpiai ezüstérmes labdarúgó, a Szőnyben gyerekeskedő Szabó György, a Tatabányai Bányász korábbi labdarúgója, Csapó Károly és Szalma József volt válogatott labdarúgók, Kozenkow Ferenc, a Rába ETO volt játékosa, Számadó Emese, a Komáromi Klapka György Múzeum igazgatója, Győr Béla a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára, Pallag György, a felvidéki Kárpátia Sport Polgári Társulás elnöke, a pálya avatóján 4 gólt rúgó Turi Győző, valamint Fekete Attila és Tóth Sándor.

Az eseményen leleplezték az emléktáblát is, majd elkezdődött a IX. Galambos Tamás öregfiúk emléktorna, ahol Éri György szervezésének köszönhetően az 1968-ban és 1969-ben a Pajtás-kupán ezüst-, illetve bronzérmet szerző csapatok játékosai találkoztak.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában