Mozgás

2024.06.07. 16:04

Új weboldallal tennék sportosabbá a két Komáromot

Molnár Attila és Keszegh Béla, Dél- illetve Észak-Komárom polgármesterei azt jelentették be, új weboldalt indítottak közösen annak érdekében, hogy segítsék a lakókat a számukra megfelelő sport kiválasztásában.

Kemma.hu

A két polgármester hangsúlyozta, az új oldal segít abban, hogy a sport terén is együttműködhessen a két város.

Keszegh Béla és Molnár Attila elmondták, az új weboldalon minden sportlehetőséget megjelenítenek
Keszegh Béla és Molnár Attila elmondták, az új weboldalon minden sportlehetőséget megjelenítenek
Fotó: Körtvélyfáy Dina / Forrás: 24 Óra

Keszegh Béla hangsúlyozta a sport fontosságát, majd hozzátette, egészséges közösségben gondolkoznak, ahol nem csak az élsport, hanem a szabadidős mozgás is fontos. Arra hívta fel a figyelmet, a fiatalok egyre kevesebbet mozognak, így az új oldalon összegyűjtötték az összes sportlehetőséget a két városban, a sakktól kezdve a kajakozáson át, egészen a labdarúgásig. Kitért rá, minden korosztályt szeretnének megmozgatni, az idősebbek bevonását pedig különösen fontosnak tartják.

Molnár Attila elmondta, több közös pályázatot is benyújtottak, amelyek még elbírálás alatt vannak. A Zöldülj határok nélkül projekt keretében a Csokonai lakótelep teljes zöldfelületi megújítását valósítanák meg, míg az Egy város, két ország pályázat segítségével kulturális létesítmények újulhatnák meg és közösségi tereket fejleszthetnének. A turizmust is szeretnék fellendíteni, így a Brigetio Gyógyfürdőben vízi játszóteret alakítanának ki.

Felidézett párat a korábbi közös projektjeikből is, amelynek eredményeképp a két város között a BYD komáromi gyárában készült elektromos busz közlekedik, valamint tematikus játszóparkokat is létrehoztak és közösségi kerékpárkölcsönzőt is kiépítettek.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában