Megemlékezés

2024.06.04. 15:41

Száz évvel az országcsonkítás után az összetartozásban rejlik a magyar nemzet ereje

Száznégy évvel ezelőtt szétszakították hazánkat, a sebek máig nem gyógyultak be. A nemzeti összetartozás napja alkalmából koszorúkat is elhelyeztek a községi emlékműnél.

Walczer Patrik

A tokodaltárói önkormányzat nevében köszöntötték a jelenlévőket a kultúrotthonnál, majd a Himnusz eléneklése után a Tokodaltárói Gárdonyi Géza Általános Iskola első osztályos tanulói adták elő műsorukat, majd egy helyi diák, Szalai Léla elszavalta Wass Albert Intelem című versét.

Száznégy évvel ezelőtt szétszakították hazánkat, a sebek máig nem gyógyultak be. A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából koszorúkat is elhelyeztek a községi emlékműnél.
Az általános iskola diákjai műsorral készültek a nemzeti összetartozás napján tartott megemlékezésre
Fotó: W.P. / Forrás: 24 Óra

Palla Zsolt alpolgármester megemlékező beszédében kiemelte: hétköznapjainkban meg kell hogy álljunk egy-egy pillanatra, hogy visszatekintsünk múltunkra, ezen belül pedig nemzetünk legnagyobb tragédiájára. Felidézte a békediktátumhoz vezető eseményeket, majd úgy fogalmazott: a sok fájdalom mellett másra, például összetartozásra is kell, hogy tanítson bennünket ez a nap. Végül a nemzeti összetartozás napja kapcsán arról is beszélt, hogy hazánk a trianoni békeszerződés után talpra állt, ennek a kulcsa a nemzet szellemi állóképessége és lelki ereje volt.

A megemlékezés végén elsőként Erős Gábor országgyűlési képviselő és Petrik József polgármester hajtott fejet az emlékműnél, majd elhelyezték az intézmények, civil szervezetek, közösségek koszorúit is. A rendezvényt a fiatal tehetséges énekes, Molnár Renáta zárta, aki elénekelte az Ó én édes jó Istenem című dalt, illetve a Székely himnuszt.

Száznégy évvel ezelőtt szétszakították hazánkat, a sebek máig nem gyógyultak be. A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából koszorúkat is elhelyeztek a községi emlékműnél.
Erős Gábor és Petrik József is fejet hajtott a trianoni emlékműnél
Fotó: W.P. / Forrás: 24 Óra

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában