Iskola

2024.06.19. 13:00

Móra-nappal emlékeztek névadójukra

Idén is megrendezték a Móra-napot, amellyel névadójára emlékezik a komáromi Móra-iskola.

Körtvélyfáy Dina

A megnyitó után az iskolai énekkar előadása következett, majd Móra Ferenc Kincskereső Kisködmön című könyvéből A kis bicebóca fejezetet tolmácsolták a tanulók a meghívott vendégeknek.

Rosta Levente kapta a Móra-díjat
Rosta Levente kapta a Móra-díjat
Fotó: Komáromi Városmarketing Kft. / Forrás: Facebook

Megkoszorúzták Móra Ferenc emlékoszlopát, majd a Móra-díjakat átvehette Szemán Mónika és Rosta Levente. Emellett Számné Maurer Hajnalka intézményvezető igazgatónak is gratuláltak a miniszteri elismerő okleveléhez és megemlítették az országos sportesemények helyezettjeit is. Mini kiállításuk alatt a készségfejlesztő iskolás tanulóik munkáiból láthattak bemutató darabokat a résztvevők.

Vendégelőadójuk, a szőnyi Duna népdalkör és a Napraforgók citera zenekar ugyancsak szórakoztatta a közönséget.

Később gyereknapi programok is várták a diákokat. Fellépett Mary Poppins a kis segédjei társaságában. Emellett volt fagyizás, dartsozás és bűvészmutatványok is, de a legjobban a habpartit várták a gyerekek és a felnőttek is, amely nagy sikert aratott.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában