Út

2024.06.12. 16:02

Megvan a Melange fesztiválpremiere! Mondjuk, mikor és hol!

Nívós filmfesztiválon mutatkozik be a tatabányai producer, Vasas Petra és párja, Králl Kevin legújabb alkotása, a Melange. A rövidfilm nagyszerűsége nemcsak a történetben rejlik, hanem a kulisszák mögött is megbújt.

Kemma.hu

A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin „Melange” című kisjátékfilmjével, az egyik első olyan magyar rövidfilmmel, amelynek költségvetését közösségi finanszírozásból sikerült megvalósítani, teljesen független keretek között.

Melange Vasas Petra producer és Tóth Károly színész
A Melange rövidfilmben látható Tóth Károly színművész és Vasas Petra producer
Fotó: Flajsz Péter / Forrás: 24 Óra

A fim egyetlen éjszaka történetét meséli el, amikor egy középkorú színész (Rajkai Zoltán) útnak indul a saját filmbemutatójára. A bemutatót és a filmszerepet karrierje régóta vágyott beteljesülésének reméli, azonban az ünneplést beárnyékolja az édesapja halála, akit pár nappal az esemény előtt veszít el. A színészt egy fiatal sofőr (Tóth Károly) szállítja el a bemutatóra, akivel az út közben beszédbe elegyedik az apjával való kapcsolatáról. Rajkai Zoltán és Tóth Károly mellett Spilák Klára és Varga Gábor kapott fontosabb szerepeket.

A Magyar Mozgókép Fesztiválon június 13-án 16 órakor lesz látható a film a veszprémi Expresszó helyszínén, a fesztivál első kisjátékfilmes blokkjában. A vetítést követően közönségtalálkozó keretében lehet kérdezni a kulisszatitkokról az alkotót. Králl Kevinnek és a film producerének, Vasas Petrának korábban is szerepelt filmje a fesztivál programjában. 2022-ben „Tükörkép” című animációjuk szintén lehetőséget kapott a bemutatkozásra.

Melange: taps jár a közönségnek

A Melange forgatókönyvét majdnem négy évvel ezelőtt kezdtek el dolgozni, valamint a film előkészítése is másfél évet vett igénybe. A Melange teljesen függetlenül valósulhatott meg, leginkább a Brancs közösségi piactér közösségi finanszírozásának köszönhetően, ahol számos, a film iránt érdeklődő látogató adott bizalmat az ígéretes projektnek. Az alkotás végül többek között a szlovák koprodukciós támogatással jött létre.

A technikai stáb nagy részét a Budapesti Metropolitan Egyetem hallgatói tették ki. A film operatőre Tóth Zoltán, zeneszerzője Hegedűs Dániel, vágója Mucsi Richárd.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában