Szűrőbusz

2024.06.19. 13:52

Mobil fogorvosi rendelőben jártak a gimisek +fotók

Több mint kétszáz tatabányai diák fordult meg a fogászati szűrőkamionban, ami a Vértes Agora előtt parkolt. Kiderült, átlag feletti a tatabányai diákok fogminősége, de sok esetben viszont indokolt a szabályozás.

Kemma.hu

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat, a tatabányai OTP Bank és a helyi önkormányzat közös szervezésében érkezett fogászati szűrőbusz a városközpontba szerda délelőtt. 

Fogászati szűrőbusz Tatabányán
Fogászati szűrőbusz parkolt Tatabányán
Fotó: Zetovics Márió / Forrás: 24 Óra

Két év alatt ez már a harmadik alkalom, hogy a Vértes Agorája elé parkolt a vizsgálatok fontosságát hirdető jármű. Az idén is hasonló szabályok működtek, mint eddig, vagyis szervezett keretek között lehetett felszállni a buszra. Mindez természetesen nem azt jelentette, hogy az arra sétáló érdeklődőknek tilos volt részt venni az akcióban, de elsősorban a választott oktatási intézményre, az Árpád Gimnázium diákjaira fókuszáltak a program során. Összesen hat osztály, vagyis több mint 200 gyermek foglalt helyet a mobil fogorvosi székben.

Fogászati szűrőbusz Tatabányán
Sawinné Molnár Eszter tatabányai fiókvezetőék rendszeresen kiveszik részüket a tudatosságra nevelésben
Fotó: Zetovics Márió / Forrás: 24 Óra

Pontosan ezt, vagyis a mobil rendelő előnyét emelte ki a helyszínre érkező Sawinné Molnár Eszter tatabányai fiókvezető, aki szerint teljesen más megítélése van egy négy keréken guruló fogászati rendelőnek.

– Bankfiókunk fontosnak tartja, hogy a gyermekek pénzügyi- és egészségtudatosságra nevelésében részt vegyen, ez a programelem remek segítség ebben – nyilatkozta portálunknak, hozzátéve: amikor csak lehet, kiveszik részüket a pénzügyi tudatosság fejlesztésében.

A szűrőbuszban Dr. Várnai Gusztáv, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat fogorvosa és asszisztense, Oravecz Katalin fogadta a fiatalokat. Megvizsgálták a fogágyat, a szájnyálkahártyát, a különböző fogrendellenességeket és szükség esetén további fogászati kezeléseket, adott esetben fogszabályozást javasoltak a diákoknak.

Fogászati szűrőbusz Tatabányán
Dr. Várnai Gusztáv, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat fogorvosa végzett ellenőrzést
Fotó: Zetovics Márió / Forrás: 24 Óra

– Nagyon elégedett vagyok. A tatabányai diákok fogápolása és fogminősége bőven az országos átlag felett van – nyilatkozta az orvos, aki az eltelt két órás szűrés eredményeit összesítette. Elmondta azt is, hogy sok esetben viszont indokolt a fog szabályozása a kamaszoknál.

A fogászati szűrőbuszból ajándékkal távoztak

Ottjártunkkor az Árpád Gimnázium egy csoportja érkezett, Laposa Fanni vezetésével. Mind a 26 tanuló elégedetten távozott a szűrőbuszból és egy kis ajándékkal a kezében térhetett haza. A csomag tartalmazott egy tubus fogkrémet, fogkefét, valamint fogmosó poharat.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában