Kisvasút

2024.06.19. 09:34

Élményút készül a dorogi homokvasút nyomvonalán

Élményutat alakítanak ki a Dorogi-szénmedence egykori bányáiba tömedékanyagnak homokot szállító kisvasút 40 kilométeres nyomvonalán, az érintett hat település önkormányzatának együttműködésével - közölte Komárom-Esztergom vármegye közgyűlésének elnöke az MTI-vel.

Kemma.hu

Mint ahogyan arról mi is beszámoltunk, a dorogi térség településeiből létrejött konzorcium a Gerecse Natúrpark keleti oldalán természetjárók és bringások által egyaránt járható „élmény­út” kialakítását tervezi. A vármegye önkormányzata és fejlesztő cége mellett Dorog, Csolnok, Sárisáp, Annavölgy, Tokod és Bajót önkormányzata vesz részt az 500 millió forintos projektben. A mintegy 40 kilométer hosszú természeti és ipartörténeti „élményutat” a Dorog–Csolnok–Tokod–Mogyorósbánya–Bajót-Péliföldszentkereszt alapútvonalon, és az arról leágazó Annavölgy–Sárisáp szakaszon alakítják ki az egykori homokvasút sínjeinek helyén. A nyomvonalon több, tisztálkodást lehetővé tévő pihenőt alakítanak ki. A projekt a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz (TOP Plusz) keretében valósulhat meg. 

Popovics György tájékoztatása szerint a túrázók és a kerékpárosok igényeinek megfelelően járhatóvá teszik és kitáblázzák a sínek helyén vezető útvonalat, valamint vízvételi helyet és tisztálkodást lehetővé tévő pihenőket alakítanak ki, csaknem 500 millió forint ráfordításával.

A természeti és ipartörténeti élményutat a Dorog-Csolnok-Tokod-Mogyorósbánya-Bajót-Péliföldszentkereszt alapútvonalon, és az arról leágazó Annavölgy-Sárisáp szakaszon hozzák létre a Gerecse Natúrpark keleti oldalán. A létesítmény kapcsolódik a térség létező és folyamatban lévő turisztikai fejlesztéseihez, valamint az Euro-Velo VI. nemzetközi kerékpárút hálózathoz és az országos túraútvonal hálózatokhoz - ismertette a vármegyei közgyűlés elnöke.

A dorogi homokvasút 1922-től 1988-ig üzemelt. Az egyenáramú, felsővezetékes, keskeny nyomtávú vasúton több millió köbméter homokot szállítottak a szénmedence felhagyott vágatainak tömedékelésére. A homokkitermelésnek köszönhető többek között az Esztergom-kertvárosi Palatinus-tó kialakulása.

A több évtizeden át működő, villamosított gazdasági vasútból a töltéseken kívül mára csak néhány tárgyi emlék, dokumentum maradt fent, a síneket és az ipartörténeti emléket képviselő Ganz mozdonyokat ócskavasnak darabolták szét.

A homokvasút indulásának századik évfordulóján Csolnokon emléktáblát avattak, hagyományőrző helyiek egy jelvényszerző nyomvonalbejáró túrát alakítottak ki, valamint a megtalált romok alapján önkéntesekkel megkezdték egy állomásépület rekonstrukcióját.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában