Fejlesztés

2024.06.08. 10:40

Élményutat hoznak létre

Dorog környékén ismét gyarapodnak a vármegye turisztikai újdonságai – tájékoztatott Popovics György, a vármegyei közgyűlés elnöke. A megvalósításra létrehozott konzorciumot vezető vármegyei önkormányzat év elején benyújtott úgynevezett aktív turisztikai pályázatát a napokban sikeresen bírálták el.

Kemma.hu

Sikeresen bírálták el a turisztikai pályázatot

Forrás: Beküldött

A dorogi térség településeiből létrejött konzorcium a Gerecse Natúrpark keleti oldalán természetjárók és bringások által egyaránt járható „élmény­út” kialakítását tervezi. A vármegye önkormányzata és fejlesztő cége mellett Dorog, Csolnok, Sárisáp, Annavölgy, Tokod és Bajót önkormányzata vesz részt az 500 millió forintos projektben. A mintegy 40 km hosszú természeti és ipartörténeti „élményutat” a Dorog–Csolnok–Tokod–Mogyorósbánya–Bajót-Péliföldszentkereszt alapútvonalon, és az arról leágazó Annavölgy–Sárisáp szakaszon alakítják ki az egykori homokvasút sínjeinek helyén. A nyomvonalon több, tisztálkodást lehetővé tévő pihenőt alakítanak ki. A projekt a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz (TOP Plusz) keretében valósulhat meg. 
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában