Ballagók

2024.06.27. 21:37

Búcsúztak a környei és a vértessomlói általános iskolából

A környei Kisfaludy Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában negyvennyolc, a Vértessomlói Német Nemzetiségi Általános Iskolában tizennyolc végzős tanuló számára szólalt meg az intézmény csengője a tanév utolsó napján.

Kemma.hu

Búcsút vettek pedagógusaiktól, társaiktól, osztályfőnökeiktől a ballagó diákok, miközben mindkét intézményben körbejárták a jól ismert, megszokott falakat, s az ezúttal virágokkal pompázó folyosókat, termeket. Környén kettő, Vértessomlón egy osztály ballagott – adták hírül a települések honlapjaikon.

Kitartásuknak meglett az eredménye

A környei Kisfaludy Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója, Magyarits Katalin idézte fel a diákok számára a nyolc évvel ezelőtti találkozást, a számos színes programot, a kalandokat, s a felsős éveket, amikor már mind jobban kitöltötte mindennapjaikat a tanulás. A kitartásuknak meg is lett az eredménye, hiszen valamennyi diák bekerült valamelyik, általa választott középiskolába: tizennyolcan gimnáziumban, huszonhárman technikumban és heten szakképző iskolában folytatják a tanulmányaikat.

A csaknem ötven diák nehéz szívvel járta körbe utoljára az iskolát
A csaknem ötven diák nehéz szívvel járta körbe utoljára az iskolát
Forrás: Környe.hu

Az iskola egyik rangos elismerésében, a Kisfaludy díjban részesült Riezing Réka, aki a díjat a Kisfaludy-napok keretében vehette át.

A kiválóságokat jutalmazták

Riezing Réka kitűnő tanulmányi eredményt ért el az általános iskola minden évfolyamán. Ötödik és a hetedik évfolyamon az évfolyam tanulója címet is kiérdemelte, hiszen hat-hét tantárgyi kitűnő értékelés is szerepelt bizonyítványában. Szívesen vett részt tantárgyi versenyeken is. Minden évben indult a Bólyai Matematika csapatversenyen, a Német Megyei Versenyen 2. helyezett lett, az Arany János magyar versenyen tavaly egyéniben, a Zöld Okoskupa Fenntarthatósági Vetélkedőn pedig csapatával az országos döntőig jutott. A házi helyesírási versenyen hatodikban második helyezést ért el. A Művészeti Iskola néptánc tagozatának óvodás kora óta kitartó, aktív tagja. A középiskolai felvételin kiválóan teljesített, így tanulmányait a tatabányai Árpád

Gimnáziumban, emelt német tagozaton folytatja tovább. Nevelőtestületi dicséretben részesült Hartman Ákos Balázs és Nagy Bíborka.

Művészeti díjat is átvehettek

A „Jó tanuló, jó sportoló” díjat vehetett át Soós Ádám Balázs, aki legutóbb a Magyar Bajnokság U16-os Területi Liga Versenyén Veszprémben első helyezést ért el gerelyhajításban.

Művészeti díjat kapott Czigle Hanka és Koródi Lili Jázmin, a művészeti órák mellett mindketten oszlopos tagjai a Széltolók és a Sardó együtteseknek. Tavaly részesei voltak a Sardó Táncegyüttes 3. helyezésének, melyet a balatonboglári Méta Fesztiválon nyertek.

Az Évfolyam Tanulója Díjat kitűnő bizonyítványáért, 10 tantárgyi kitűnőjéért, példamutató magatartásáért és szorgalmáért Riezing Réka nyerte el.

Tanulmányi versenyeken jeleskedtek

Több tanuló részesült jutalomban kiváló teljesítményéért, tanulmányi versenyeken és a sport területén elért kimagasló eredményekért. Az ünnepségen a szülői közösségben végzett munkájuk elismeréseként több szülőnek mondtak köszönetet – adta hírül a kornye.hu.

Reménységgel néznek a jövőbe a vértessomlói diákok is

A Vértessomlói Német Nemzetiségi Általános Iskolából tizennyolc tanuló ballagott az idén. A hetedikesek búcsúzóul a végzősök álmaiból, céljaiból összeállított csokrot nyújtottak át. A búcsú legfontosabb kívánságát pedig így fogalmazták meg: legyen sok barátotok, szerető család vegyen titeket mindig körül, legyetek egészségesek és boldogok!

Vértessomlón tizennyolc diák búcsúzott az iskolától
Vértessomlón tizennyolc diák búcsúzott az iskolától
Forrás: vertessomlo.hu

Gazdag tarisznyával indulnak útnak a búcsúzó diákok: köszönetet mondtak támogató tanáraiknak, alsóbb éves társaiknak is. Búcsúgondolataikban elhangzott: „hiányozni fog az itt töltött idő, fájdalmas a búcsúzás, de nagy reménységgel várjuk az előttünk álló időszakot”. A ballagás a gyermekkor végét és a felnőtté válás kezdetét is jelképezi – szólt a ballagókhoz Walcz Zsuzsanna igazgató, hozzátéve, hogy talán feleslegesnek érzik a fiatalok a „felhajtást”, ezen a napon minden értük van, őket köszöntik. Nekik pedig egy a dolguk: éljenek újra mindent. Jegyezzék meg a látványt, ahogy a termek, a folyosó, a tornaterem díszben áll. Nézzenek körbe, élvezzék a percet, és idézzék fel az emlékeket.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában