A szerelem sokszor nem ismer határokat

Fekete-fehér négylábúm a minap találkozott egyik régi szerelmével. Szemmel láthatóan nem zavarták őt az egymástól távol töltött évek, úgy viselkedett, mint egy gavallér. Kihúzta magát, a fülét pajkosan hátrabiggyesztette és kedvenc labdáját szinte tálcán nyújtotta a „hölgyeménynek”. Egy óra után pillantottam az órámra, ami alatt le sem vette áldozatáról a szemét, leste minden egyes mozdulatát és hűen követte. Nem számított a sajgó ízület, sem a kor, sem a vacsoraidő, de még a gazda hívó szava sem. Lucky kutya szemet hunyt egy fontos kizáró tényező felett is: ő és kiszemeltje is ivartalan. Jól tudjuk, a szerelem sokszor nem ismer határokat. De ennyire?