Olimpiai álom

A minap a görögországi Olümpiában fellobbant ismét az olimpia lángja, hogy elinduljon 5000 kilométeres és három hónapos útjára a párizsi helyszínig. Nem véletlenül ez számít még mindig a legrangosabb sporteseménynek szerte a világon, hiszen már az ókori Görögországban is megmérkőztek a dicsőségért a sportolók.

A modern kori játékok értelemszerűen más mederben zajlanak, de a majd’ 3000 éves történelme során az eseményt körüllengő érdeklődés, a győzteseknek járó elismerés mit sem változott. Míg az ókorban szobrokat emeltek és versekkel magasztalták a legjobbakat, manapság aranyérem, életjáradék és soha el nem halványuló dicsfény a jutalom. Nincs a világon olyan sportoló, aki ne álmodozott volna arról, hogy egyszer hazájának nemzeti lobogója mögött bevonuljon az aktuális rendező ország olimpiai stadionjába. Vannak, akiknek ez többször is megadatik, vannak, akiknek pályafutásuk végén sikerül, de vannak olyanok is, akiknek már tinédzserkorukban összejön, amikor a hasonló korban lévő fiatalok egészen mással vannak elfoglalva.

Utóbbiak közé tartozik a tatabányai Jackl Vivien, aki mindössze 15 esztendősen az olimpiára készülhet, miközben egy-egy edzés után még kémia témazáró dolgozatra kell tanulnia. Amíg iskolatársainak a többsége a nyári vakációját tölti, addig Vivien testközelből nézheti végig, ahogy a váltófutó utolsó tagja megérkezik a párizsi játékok helyszínére az olimpiai lánggal. Egy kicsi lány álmának a beteljesülése.